2023.09.12. – A több mint 2 éves pályafutása során elég sok mindent tudhat a háta mögött a Cyberpunk 2077. A 2020-as igen botrányos megjelenést követően teljes átszervezésen esett át az addig mélyen tisztelt CD Projekt RED, aminek fejlesztői bőszen dolgoztak a játék kijavításán, átalakításán. Ezt az összes tervük és projektjük megsínylette: a CP2077-be 2021 elejére ígért ingyenes kiegészítő tartalmakra több mint egy évet kellett várni, a ray tracing update-ről már nem beszélve, de még a The Witcher 3 rég beígért újgenerációs frissítése is alaposan megkésett.
Szóval elég nagy kaland volt eljutni a szintén sokat késő, de már hamarosan megérkező Phantom Liberty-ig, ami a Cyberpunk első és egyetlen történetet és a világot is kibővítő DLC-je lesz. A kiegészítő tartalommal azonban az alapjáték is még tovább változik: újfent átalakul a képességfa, megjönnek az autós üldözések, nem kicsit okosodik az AI, illetve bizonyosan érkeznek újabb kisebb-nagyobb mellékküldetések is.
Mint tudjuk, a Phantom Liberty a konzolok között is csak a kurrens generációs masinákon, vagyis a PS5-ön és az Xbox Series-eken lesz elérhető. Ez nyilván a legjobb döntés, amit hozhattak a CDPR lengyel főhadiszállásán, hiszen így egészen biztosan semmilyen kompromisszumot nem kell megkötniük, kiélhetik a fantáziájukat, hiszen minden célplatformon (remélhetőleg) jól fog futni.
PC-n viszont nem lehet ennyire éles vonalakat meghúzni, ezért Filip Pierściński, a CD Projekt RED egyik vezető programozója most előre figyelmeztet minden játékost, hogy a Phantom Liberty-vel élesedő 2.0-ás update-tel az alap Cyberpunk erőforrásigénye is meg fog ugrani.
A fejlesztő egészen konkrétan a túlmelegedés veszélyére mutat rá: szerinte a 8 magos CPU-k valószínűleg 90%-os terheléssel fognak üzemelni a játék alatt, azaz potenciálisan felforrósodhat a gépházon belüli helyzet.
Pierściński ezért azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze a rendszerét (Cinebench), majd az eredmények alapján próbálják meg optimalizálni a PC-t, biztosítani a megfelelő hűtést. Ebből már sejthető, hogy a Cyberpunk gépigénye is megváltozik – ezt a CDPR már júliusban tisztázta. A minimum nem egy megugorhatatlan szint, de az ajánlott követelményeknek már kevesebben fognak megfelelni, míg az ultra igen sokaknak egy álom csupán.
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…
Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…
Bódi Dániel 2023.08.03. - "Figyelem! Ez a játék nagyfokú pszichológiai terrorral és ijesztgetéssel jár, szívbetegeknek…
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…