2023.09.04. – Bár manapság már többszörösen is bebiztosított egy-egy szolgáltató infrastruktúrája, mindig előfordulhatnak kisebb-nagyon anomáliák. Elég csak a tavalyi év Telekom hibáira gondolni, ahol bizony csak VPN bevetése oldotta meg a külföldi kapcsolatok problémáit. A jelek alapján úgy tűnik, hogy ezúttal a DIGI felhasználók járhattak pórul, hétfő késő délután a szolgáltató Facebook oldalán több száz komment jelezte a hibát a cégnek.
A Downdetector weboldalán is rengeteg felhasználó jelentette a problémát. Az első pár percben pontosan nem is lehetett tudni, hogy mely oldalak és milyen formában érintettek. Ezt követően azonban több szakmai fórumon, köztük a Prohardver vagy épp a HUP oldalán átfogó képet kaphattunk a hibáról.
Az összes külföldi kapcsolat leállt!
A tapasztalatok alapján, a nem közvetlen kapcsolatok mindegyike megszűnt létezni. Külön érdekesség, hogy csak IPv4 protokollon esett össze a hálózat, IPv6-on továbbra is zavartalanul zajlik a böngészés. Ez azonban nem vigasz a felhasználók nagy részének, hiszen az IPv4 sokkal elterjedtebb hazánkban. Nagy eséllyel a cég munkatársai javában dolgoznak már a megoldáson, ám szerencsére addig is érdemes lehet próbálkoznunk VPN alkalmazásokkal.
Ha minden jól csináltunk, akkor megkapjuk a „Your Internet is private” szöveget. A VPN-szerű program teljesen ingyenes, regisztrációt nem igényel, ráadásul megbízható fejlesztőktől is származik. A program beállításait sem érdemes piszkálni, alapból a nekünk megfelelő konfigurációval települ fel. A Warp hasonló egy VPN szolgáltatáshoz, de itt nem választhatunk szervert vagy régiót, ellenben optimalizálja a csomagok útját a két végpont között a szolgáltatások gyors elérésének érdekében. Időközben több, Digitől független szolgáltatónál is problémákról érkeznek visszajelzések, remélhetőleg a hivatalos közleményre sem kell sokat várnunk.
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…