2023.08.31. – Az idei évben fokozatosan adagolják a Shrek ötödik részének híreit, így tuti, hogy a közönség szondázása zajlik. Az előzetes kutatás, hogy vajon érdekelné-e az embereket egy utolsó utáni film az ogre kalandjairól, szinte felesleges. A lelke mélyén mindenki tudja, hogy meg fogja nézni, hiszen a karakter óriási nosztalgiát ébreszt . Nem véletlen, hogy a jól sikerült Shrek-paródiákat készítő YouTubert is elérték a kérdések, hogy benne lenne-e a szinkronban, hiszen az eredeti magyarhang, Gesztesi Károly 2020-as halála miatt a hazai rajongók kétségbeesetten keresik a helyettest.
A Deadline hozta le, még januárban, hogy Eddie Murphy az Etalknak nyilatkozva azt mondta, gondolkodás nélkül igennel felelne, ha ismét felkérnék Szamár szerepére. Reméljük ezzel a zseniális Kerekes József is így lesz a magyar változatban, mert nélküle szintén nem tudjuk elképzelni az új mesét.
Fiona fronton van azonban egy kis gond, és erről az év eleje óta visszatérően ír a bulvársajtó: Cameron Diaz messze nem biztos, hogy visszatér Fionaként. A színésznő 2014 óta visszavonultan él, és szinte semmilyen felkérésre nem mond igent. Azóta felcsillant a reménysugár, a Back in Action című akcióvígjáték formájában, amiben Jamie Foxx-szal szerepel. Mivel csak forgatott valamit, és ezt a filmet hamarosan bemutatják, okkal remélhetjük, hogy szinkronmunkára is vevő lesz. Nálunk, akárki is alakítsa végül Fionát, Für Anikóra valószínűleg ugyanúgy számíthatunk.
Áprilisban további hírek jöttek, az Illumination stúdió alapítójától. Chris Meledandri a Variety-vel közölte, hogy nagyon szeretne egy ötödik Shrek filmet, az eredeti színészgárdával. A meglepetés azért ült, mert a sorozatot a 2010-es Shrek Forever Afterrel (Shrek a vége, fuss el véle) mindenki lezártnak tekintette. Valószínűleg nem ok nélkül szellőztette meg a lehetőséget, és szinte biztos, hogy előtte beszélt Mike Myers-szel (Shrek), hiszen nélküle végképp nem lehetne megcsinálni a következő felvonást.
És ezen a ponton érkeztünk el a magyar rajongók problémájához is. Shrek: ki lesz a hangja Gesztesi után?
A kérdéssel először a színész volt feleségét, Liptai Claudiát találták meg. Az 1Kanapén vendégeként néhány hete mesélte el: arról érdeklődtek nála és lányánál, hogy AI segítségével életre kelthetik-e Gesztesi hangját egy következő rajzfilmben. Pontosan nem tudni, hogy hivatalos felkérés volt-e, de a műsorvezető elég komolyan vette. Mivel a család hozzájárulására lenne szükség, és Liptai elutasító volt, az életre keltés (archív felvételekből) biztosan nem járható út.
A figyelem ezután a Gesztesi hanghordozását a Shrek-paródiáiban elég jól elcsípő Radics Petire terelődött. A YouTuber először mereven elzárkózott a dologtól, majd kedden újra nyilatkozott az ügyben. A Facebookon ezt írta:
Mit lehet még hozzátenni? Teljesen igaza van, támogatjuk. Persze, ha Gesztesi családja erre a verzióra már beadja a derekát.
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…