2023.08.20. – A WinRAR-t nem igazán kell bemutatni senkinek. A WinRAR egy fájltömörítő és -archiváló program Microsoft Windows operációs rendszerhez. Létezik hozzá parancssoros és grafikus felhasználói felület is. Képes beépülni a Windows Intézőbe is. A WinRAR zárt forráskódú kipróbálható program a win.rar GmbH által szabott licenccel. Fő versenytársai a szintén zárt forráskódú, kipróbálható WinZip és az ingyenes és korlátozások nélkül használható 7-Zip programok. Elérhető 32 és 64 bites kiadásban is.
Szinte minden egyes hazai Windows rendszeren ott figyel az 1995-ös megjelenése óta. Shareware konstrukcióban érhető el a weboldaláról. Azaz bizonyos felhasználási formák esetében, illetve egy megadott idő letelte után valamilyen díjat vagy a haszonból való részesedést kér a felhasználójától. A felhasználók jelentős része nem szokott fizetni érte, inkább kivárja a program indítását követő pár másodpercet. Rengeteg mém alapanyagául szolgált már ez a modell. Az elmúlt években, évtizedekben folyamatosan fejlődött, Így akár Windows 11 menüjében is megtalálhatjuk. Úgy tűnik azonban, hogy nincs minden rendben az alkalmazással.
Nemrég kiderült, hogy a WinRAR régebbi verziói kifejezetten kritikus sebezhetőséget rejtenek. A hiba segítségével a támadók vagy épp az automatizált kártevők rosszindulatú kódot hajthatnak végre az ártatlan felhasználók számítógépein. Ehhez elegendő egyetlen manipulált .rar állomány megnyitása, máris megtörtént a baj. Kártevő esetében ez történhet teljesen észrevétlenül is.
A rar fájl rejtett kódja „csak” az aktuális felhasználó jogaival fut, ám így is alkalmas lehet képek, adatok és dokumentumok ellopására. Arról nem is beszélve, hogy más sebezhetőségekkel kombinálva jóval nagyobb pusztítást is végezhet. Jó hír, hogy a sebezhetőséget a program nemrég megjelent, 6.23-as verziója javítja, melyet pillanatok alatt letölthetünk a hivatalos weboldalról >IDE< kattintva. A felhasználók legtöbbje azonban sokkal régebbi verziókat futtat a gépein, mely aggasztó lehet a jövőre nézve. Éppen ezért duplán érdemes ellenőrizni akár a családban található gépeken is a WinRAR verzióját. Egy kis odafigyeléssel és pár másodperces frissítéssel rengeteg bosszús pillanattól menthetjük meg magunkat.
Forrás: PCFórum
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…