Tech/Tudomány

Egy 17 éves fiú találmánya teljesen megváltoztathatja az elektromos autózást

2022. 08. 19. – A 17 éves Robert Sansone nyerte a világ egyik legnagyobb, kifejezetten középiskolásokat célzó mérnöki-technológiai versenyének, 2022-es Regeneron International Science and Engineering Fair első helyét. A fiatal srác a Smithsonian Magazine szerint olyan találmánnyal rukkolt elő a diákversenyen, ami egy napon teljesen átalakíthatja az elektromos járműipart.

Robert ugyanis egy olyan szinkron reluktancia motort fejlesztett ki, ami a korábbiakhoz képest jelentősen jobb teljesítményt képes nyújtani. Ezeket a fajta motorokat jellemzően szivattyúkhoz és ventilátorokhoz használják, egy elektromos autóhoz azonban nagyon gyengék.

A fiú viszont egy olyan megoldást talált, amivel megnöveli ezeknek a motoroknak a nyomatékát. Ez azért lehet majd fontos, mert a fiú találmánya nem igényel ritkaföldfémet, amitől az EV-ipar jelenleg nagymértékben függ, és amit nagyrészt Kínában bányásznak.

Az egész egy videóból indult.


Robert az ötletét egy videó nézése közben találta ki, amiben sok minden mellett azt is taglalták, hogy az elektromos autók motorjai jellemzően ritkaföldfémeket használnak, amik nemcsak drágák, de gyakran a környezetre káros módon kerülnek beszerzésre.

A középiskolás fiú ezután szinte azonnal nekilátott a saját megoldásának kidolgozásába, aminek alapjai a szinkron reluktancia motor meglévő modelljei voltak, mivel ezek nem használnak ritkaföldfémeket. Egy évébe, és 15 próbálkozásba telt, mire elkészítette az új típusú, nagyobb nyomatékkal és hatékonysággal felturbózott szinkron reluktancia-motor prototípusát, amit 3D nyomtatott műanyagból, rézhuzalokból és acél rotorból készített.

Néhány teszt lefuttatása után arra jutott, hogy az újszerű konstrukció 39 százalékkal nagyobb nyomatékot és 31 százalékkal nagyobb hatásfokot mutat 300 fordulat/perc (RPM) mellett, mint egy hagyományos szinkron reluktancia motor. A 750 fordulat/perc fordulatszámon 37 százalékkal nagyobb hatékonyságot mutatott, és bár valószínűleg magasabb fordulatszámon is hasonló értékeket kapott volna, azt a műanyag miatt már nem tudta letesztelni.

Néhány nagyobb gyártó, mint például a BMW vagy a MAHLE sem készít ritkaföldfémeket igénylő EV-ket, így ők is mágnesmentes megoldásokra támaszkodnak. A BMW ötödik generációs villanymotorja, ami az új BMW iX M60-at hajtja majd is így készül – az első és hátsó motorjának együttes alapteljesítménye 532 lóerő és 749 lb-ft nyomaték lesz.

A fiatal fiú megoldása viszont állítólag még az övéknél is hatékonyabb, ezért szabadalmi okokból túl sok technikai részletet nem árult el. Azt reméli ugyanis, hogy találmányát el fogja tudni adni valamelyik gyártónak.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ilyen lenne a Dragon Ball, ha a Studio Ghibli készítette volna

Bódi Dániel 2024.02.14. - Tudom-tudom, sok mindenkinek herótja van már a mesterséges intelligenciával generált képektől.…

1 óra telt el azóta...

Többen használjátok a Disney+-t? – Akkor van egy tragikus hírünk

Bódi Dániel 2024.02.14. - A kapitalizmus egyik legnagyobb rákfenéje az állandó növekedésre való kényszer. Emiatt…

2 óra telt el azóta...

A Dead Island 2 végre megérkezik Steamre is – ekkortól érdemes keresni

Gábor János 2024.02.14. - Az először 2014-ben bejelentett zombis akció-RPG az elég viharosra sikeredett gyártási…

2 óra telt el azóta...

Az okosfülbevalók leválthatják az okosórákat, ráadásul stílusosak is

2024.02.14. - Ma már okosszemüvegek, órák, gyűrűk, fejhallgatók állnak a rendelkezésünkre nap, mint nap, arról…

2 óra telt el azóta...

Így állítsd be a Warzone-t Season 2-ben, hogy minél több FPS-ed legyen

2024.02.14. - A Modern Warfare III és Warzone második közös szezonja február hetedikén startolt el.…

2 óra telt el azóta...

Kellemetlenül rozsdásodnak a „rozsdamentes” acélból készült Tesla autók

2024.02.14. - Elon Musk még 2019. novemberében, igen komikus körülmények között mutatta be a Cybertruckot,…

3 óra telt el azóta...