Gaming

A Dead Island 2 végre megérkezik Steamre is – ekkortól érdemes keresni

Gábor János

2024.02.14. – Az először 2014-ben bejelentett zombis akció-RPG az elég viharosra sikeredett gyártási ciklus során többször is késedelmet szenvedett, sőt, átesett egy fejlesztőváltáson is. A Deep Silver belső stúdiója, a Dambuster 2019-ben vette át a fejlesztését, és végül tavaly áprilisban tudott megjelenni PS5-re, PS4-re, Xbox Series X/S-re, Xbox One-ra, valamint PC-re is, de csak az Epic Games Store-on keresztül (ahol jelenleg 22.490 forint).

A Deep Silver most megerősítette, hogy a Dead Island 2 megérkezik a Steam kínálatába is, egész pontosan 2024. április 22-én.

A játék okkal ejtette ámulatba a műfaj minden rajongóját, hiszen eddig nem látott mechanikával, a legnaturálisabb sérüléseket okozva lehet benne darabokra aprítani a neked eső élőhalottakat. A játék nyers és vérgőzös bűnös élvezet, így kár tőle mély történéseket és erős kampányt várni, de nem is a nagy drámák miatt létezik, hanem azért, hogy egy fárasztó nap végén kipüfölhesd magadból a felgyűlt indulatokat. A kiadó tavaly novemberben megjelentette a két nagy sztoribővítmény közül elsőt, és 2024 második negyedévében jön a második.

Forrás: Deep Silver

Nem véletlenül lett sikeres: sokan alkalmazhatják dühkezelésre, mert tényleg kiválóan alkalmas rá. A Dead Island 2 a megjelenéskor felül is múlta a várakozásokat azzal, hogy három nap alatt egymillió, az első hónapban pedig kétmillió példányt adtak el belőle, így az anyavállalat, az Embracer Group szerint a Deep Silver történelmének legnagyobb dobása lett, mint a példányszámot, mind pedig a bevételt tekintve. Steamen itt lesz.

Addig is akciós ez a remek hentelés a Dead Island franchise-ból:

Gábor János

Korábbi cikkek

⚡ Hihetetlen, de még szebb lett a Red Dead Redemption 2 PC-n ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.12. - A Rockstar…

4 perc telt el azóta...

Mikor jön a Fallout 2. évada – már, ha lesz egyáltalán?

Bódi Dániel 2024.04.12. - Az Amazon Fallout-sorozata jött, látott és annak ellenére is hatalmasat nyert,…

3 óra telt el azóta...

„Így beszélünk mi” – A Yettel átfogó emoji-kutatást végzett itthon

A generációk közötti kommunikációs különbségek megértésének egyik fontos pontja az online kommunikáció, ezen belül az…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Warzone Ranked SR Rebirth érkezése után

2024.04.12. – A Warzone Ranked február hetedikén startolt el. Ekkor Fortune's Keep adott otthont az…

4 óra telt el azóta...

Elkapott a hype? – A teljes Fallout széria most mocskosul olcsó

2024.04.12. - A Prime Video-ra a napokban került fel az élőszereplős Fallout adaptáció első évada.…

4 óra telt el azóta...

Nem fogják hagyni! – Összefogtak a The Crew rajongók a Ubisoft ellen

2024.04.12. - Sajnos a játékipar nincs jó helyzetben az utóbbi időben, és bizony minden kiadó…

5 óra telt el azóta...