Tech/Tudomány

A gamerek nagyon jól járhatnak – Ismét árat csökkentett az AMD

2023.08.12. – Az AMD 2022 márciusában bejelentette, hogy április 20-án érkezhet meg a korábbi Ryzen 7 5800X továbbfejlesztett változata, az 5800X3D. A 3D megnevezés nem véletlen ebben az esetben, hiszen a processzora pakolt 3D V-Cache extra gyorsítótárat takarja, melyből leginkább a játékok profitálhatnak majd. Hamar kiderült, hogy jó lóra tett a vörös óriás, azóta már a 7000-es szériából is érkeztek hasonló példányok.

Lassan ott tartunk, hogy laptopokban is találkozhatunk majd a megoldással. A játékmotorok imádják a megnövekedett Cache méretet, brutális FPS növekedéssel jutalmazzák azt. A programok már nem annyira kegyesek ezekhez a processzorokhoz, így tényleg csak akkor érdemes választani ezeket, ha a játékokban tapasztalható képkockák számán szeretnénk finomítani.

Ismét csökkenek az AMD árak?

Értékelhető, közel 20 ezer forintos árcsökkenés

Az elmúlt időszakban több alkalommal is alakított az árcéduláin az cég. A jelenlegi és a korábbi generáció is hasonló kezelésben részesült ismételten. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is az Egyesült Államokban kezdődnek meg a változások, az európai árcsökkenésre még várnunk kell kicsit. A százalékos arány minden esetre biztató, amerikai mércével is értékelhető lépést tett az óriáscég.

Nézzük is az új árakat!

Ryzen 7000 modellek:

Ryzen 5000 modellek:

A fenti számok 10-15%-os csökkenésről árulkodnak, mely hazánkban is 20 ezer forintnyi esést takarna. Jól látható, hogy a 7000 széria esetében még ajándék Starfieldről is beszélhetünk. Az 5800X3D leginkább az AM4 alaplapokkal már rendelkező játékosoknak lehet kiváló ugrás. A lap és a memória megtartásával is minőségi FPS növekedés olvasható le.

Szerencsére az alaplapok és a DDR5 memóriák árcsökkenésével a 7000-es széria is egyre jobb vételnek tűnhet, ha valaki teljesen új alapokra építkezne. Ha nem sürgős a PC összerakása, akkor azonban érdemes lehet megvárni az őszi időszakot. Ekkor debütálnak az új Intel processzorok, melyek újabb lépésre késztethetik az AMD-t.

Forrás: Videocardz

Ha tovább nézelődnél:

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

1 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...