Szeptember végén megjelenik az EA Sports új sportjátéka, az FC24, ennek pedig ezúttal egészen nagy feneket kerítenek a kanadaiak. Nem csoda, elvégre ez az első igazán önálló futballjátékuk, eddig ugyanis a FIFA szervezettel karöltve dobták piacra a „szimulátort”, így mondhatjuk, hogy némiképp meg volt kötve a kezük a fejlesztőknek. Ez a béklyó viszont most lekerült, a 90-es évek óta állandóan FIFA néven futó széria egyszer s mindenkorra megváltozik, kinyitva temérdek új lehetőség kapuját az EA Sports előtt.
Szerencsére nem kell attól tartani, hogy lesznek-e licencek a játékban úgy, mint a Konami eFootballja esetében, az EA ugyanis minden fontosabb bajnokság és kupasorozat licencével rendelkezik. Lehet tehát továbbra is nyomni a meccseket a Real Madriddal, Chelseavel, Manchester Cityvel, s nem kell attól félni, hogy Madrid CF, London FC, vagy Manchester Blue néven köszönnek majd vissza…
Persze ettől még nem áll le az élet, a FIFA 23 ciklusa egészen szeptember végéig tart, így addig pumpálják is majd a fejlesztők a programba a tartalmat. A FUTTIES promó egy igazi ünnep, aminek keretein belül közönségkedvenc lapok térnek vissza agyonbuffolt verziókkal.
A legfrissebb leakek szerint hamarosan egy igazi mexikói legenda kap FUTTIES lapot az EA Sportstól, egy olyan játékos, aki szó szerint bejárta a világot és mindenhol le tudta tenni az asztalra a névjegyét. Javier Hernández, vagy ha úgy jobban tetszik Chicharito, karrierje során megfordult a Real Madridban, a Manchester Unitedben, játszott a West Ham színeiben, kipróbálta magát Sevillában, valamint még a Los Angeles Galaxy mezét is magára ölthette.
Van tehát bőven olyan FIFA játékos a világon, akinek fontos helyen pihen Chicharito a szívében. Szerencsére hamarosan a FIFA 23 Ultimate Team keretünkben is helyet adhatunk neki, nagy valószínűséggel SBC formájában fog felbukkanni a játékban. S ha így teszi, őszintén meg lennék lepve, ha drága lenne a kirakós összértéke, cserébe maga a játékos prémium képességekkel lesz felvértezve!
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…