2014 egy nagyon fontos éve volt a az akkoriban a Far Cry és Assassin’s Creed sorozatokkal őrületes sikereket elérő Ubisoftnak. Az FPS a negyedik etapja már csőbe töltve várta a megjelenését, amely bár sok újítást nem ígért, de a trópusi szigetvilágot váltó Himalája kellő változatosságot és veszélyt rejtett, illetve Pegan Min is egy érdekes gonosznak tűnt, hogy felcsigázva várjuk a novembert.

A Ubisoft az erői, a fejlesztői, meg úgy az összes figyelmét és kreatív energiáit az akkorra csúcsra járatott orvgyilkos akciójátékára irányította, amely ’14-ben nem is egy, hanem rögtön két epizóddal próbálta elcsavarni a komplett játékvilág fejét. Az egyik a Rouge alcímet kapó, csak a búcsúzó PS3-Xbox 360 konzolgenerációra megjelenő történet a Far Cry 4-hez hasonlóan bár remek kaland, de nem volt nagy újítás a Black Flaghez képest, szemben a Unity-vel, ami már egy ízig-vérig újgenerációs játéknak készült az akkor még elég friss Xbox One és PS4 masinákra plusz PC-re.

A franciák tulajdonképpen mindent erre a lapra tettek fel, azaz az összes marketingbüdzsét a Unity alá tolták be. Erre már csak azért is volt különösen nagy szükség, mert a Unity nyilvános leleplezésekor már túl voltunk az év legnagyobb csalódásán, melyet szintén a Ubisoft montreáli csapata szállított Watch Dogs néven. A Unity-n viszont a montreáliak mellett még 9 másik Ubi-gárda dolgozott 2010 óta, ezzel is messziről jelezvén, hogy itt valami igazán nagy dobás készül.

Hosszú hónapok szivárogtatásai után aztán bemutatták a Unity-t, amin tényleg mindenki eltátotta a száját. Az új AC hihetetlenül jól nézett ki, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy akkor soha korábban nem láttunk még ilyen gyönyörű programot. A parkour-animációk pedig minden képzeletet felülmúltak, a történelmi Párizs gigantikusságáról és részletességéről, illetve a legnagyobb újításról, a több száz fős NPC-tömegekről már nem is beszélve.

Túl szép, hogy igaz legyen?

Novemberben aztán ajtóstul ránk rontott a valóság: a Unity tényleg gyönyörű volt, kivéve, amikor épp egy groteszk bugra, egy nevetséges glitchre vagy valami más furcsa anomálisára nem pislogtunk, melyekből olyan sok akadt, hogy alig látszott ki alóluk a játék. A teljesítménybeli problémák csak még tovább fokozták az amúgy sem rózsás közhangulatatot, az akkor még erősnek számító Xboxon és PS4-en, de még a legjobb PC-ken is két fagyás között játszhatatlanul rosszul futott.

A játékosok pedig nem tartották magukban a véleményüket: „ha ez az Assassin’s Creed-sorozat új generációja, akkor kösz, de nem kérünk belőle”.

Így alakult, hogy ha nem számoljuk a kiegészítőket, a remastereléseket, na meg az amúgy is vakvágány Chronicles-szálat, akkor a Unity a AC történetének legrosszabbra értékelt állomása lett. Ez pedig akkora pofon volt a Ubisoftnak, hogy a már betervezett és részben el is készült Syndicate után teljesen újratervezték a sorozatot. Így jutottunk el a játékosok többségét kiégető hosszúságú grindparádé Origins-Odyssey-Valhalla trióig, melyek már csak nyomokban emlékeztetnek a korábbi részekre.

Ez a történet sokakat kísértetiesen emlékeztethet a Cyberpunk 2077-re, amely hasonló körítéssel jelent meg 2020-ban félkészre sütött állapotában. A lengyel CD Projekt RED aztán hosszan tartó bocsánatkérések közepette végül csak befejezte a játékát, ami most már tényleg nagyon közel áll ahhoz, amit eredetileg ígértek. Pontosan ilye utat járt be 8 évvel ezelőtt a Unity is, ami a kiadó konoksága, és nem a fejlesztők nemtörődömsége vagy hozzá nem értése miatt lett olyan, amilyen.

Mint egy jó francia bor, a Unity az idővel csak nemesedett!

Az Assassin’s Creed: Unity-t a Ubisoft Montreal viszonylag hamar kikupálta, de valamiért – talán a kiadó tarthatatlan tempója miatt – a francia forradalom lángja igen gyorsan kialudt. Kár érte, ugyanis idővel valóban azzá a lélegzetelállító játékká válhatott, aminek ígérték.

Sőt, a Unity talán még annál is több lett: a klasszikus Assassin’s Creed utolsó nagy csillaga, ami tökélyre fejlesztette a sorozat legjobb elemeit.

Abszolút meglátszik, hogy nem kevesebb, mint 9 stúdió dolgozott rajta. A város, a környezet, a grafika még mai, 2023-as gamer szemmel is elképesztően kidolgozott, tele megannyi apró részlettel, melyekkel egy valódi élő-lélegző világ tökéletes illúzióját kelti. Párizs falai tele vannak korabeli szórólapokkal, kiáltványokkal, a kémények békésen pöfékelnek, minden négyzetcentin harapni lehet az atmoszférát: a nyomornegyedben, a híd alatti csöveseknél és az elit rezidenciákon. De még “ide szarni tilos” posztereket is meg-megpillanthatunk néhol, melyek sokszor többet elárulnak egy környékről, mint néhány elkapott kósza beszélgetés.

Az 1700-as évekbeli Párizs minden, még a legeldugottabb zuga is él, emberek nyüzsögnek mindenhol, teszik a mindennapos dolgaikat, vagy kártyáznak, beszélgetnek, flörtölnek egymással, árulnak valamit, vásárolnak, verekednek egymással, dolgoznak, imádkoznak, vagy épp tömegekben kántálják a forradalom eszméjét.

Apropó tömegek: videojátékban azóta sem láthattunk még ekkora NPC gyülekezeteket, melyekben pillanatok alatt szem elől veszhetünk. Ha viszont jó orvgyilkoshoz hűen inkább a háztetőkön rejtőznénk el, félelmetesen élethű mozgáskultúrával parkourözhetünk fel, s alá. A mozgásanimációk pedig megdöbbentően változatosak és fluidak, olyannyira méghozzá, hogy ennek a részletességnek a közelébe egyetlen későbbi rész sem ért fel, nemhogy egy másik játék.

A grafika pedig külön megér egy misét, ami még most is bőven megállná a helyét. A fényhatások, a füst- és a tűzeffektek, az épületek részletessége, a belső terek, de még a ruhák is olyan élethűek, hogy ha nem tudnám, hogy lassan 9 éves a játék, simán azt gondolnám, hogy valamikor a közelmúltban, és nem 2014-ben jelent meg. Főleg, ha még hozzáadunk néhány modot PC-n, amitől elképesztően, túlzás nélkül jelen generációsnak tűnik.

A történet pedig leginkább az Assassin’s Creed II-t idézi, hisz itt is egy szüleit idejekorán árulás miatt elvesztő fiatalt irányíthatunk, akit már a gyerekkorában megismerünk. Arno persze gyorsan felcseperedik, majd a francia forradalom és a templomos-asszasszin csetepaté közepette találja magát, a fókusz ugyanakkor nem feltétlenül az alternatív, de sok helyütt nagyon hiteles történelmi körítésen, hanem a személyes szálon van, amibe nagyon ügyesen, amolyan „modern” Rómeó és Júlia módon szőtték bele a templomos-szálat.

Az Assassin’s Creed: Unity a sorozat egyik csúcspontja, legkiemelkedőbb etapja, a Ubisoft Montreál magnum opusa – lehetett volna – ha eleve a jelenlegi állapotában jelenik meg.

Nyilván nem állítom, hogy a Unity hibátlan lenne. Az újgenerációs Xbox Series és PS5 konzolokon például több, korábban már kijavított, de szerencsére csak apróbb bug is felbukkant. Konzolon nagyobb felbontás mellett kicsit kipixelesedik a kép, és elmosódottabbá válnak a textúrák is. Továbbá sokan felróhatják, hogy pár korábbi fontos játékelem kikerült, mint például a hajózás, de könnyen be lehet látni, hogy a francia fővárosban erre nem csak praktikus okokból nincsen sok szükség.

A játékmenet maga ugyanakkor elég puritán, nem áll rendelkezésre sok speciális tárgy vagy fegyver, van viszont bázisépítés, egy csomó érdekes nyomozós mellékküldetés, végre gombnyomásra lehet normálisan lopakodni, megjelent az álcázás lehetősége is, illetve korábban soha nem látott módon testre szabhatjuk a hősünk képességeit és a ruházatát is.

Minden hiányosságot bőven kompenzálandó nagyobb hangsúlyt kapott a kooperatív mód, így tulajdonképpen a teljesen játékot több barátunkkal együtt izgulhatunk végig. Ennek azonban van egy achilles-sarka: néhány főküldetést egyedül verejtékezve lehet csak teljesíteni,

Mindent összevetve azonban bátran kijelenthetjük, hogy a Unity az Assassin’s Creed történetének legméltatlanabbul alulértékelt darabja. A sorozat egyetlen etapja sem öregedett olyan jól és szépen, hogy 2023-ban is gond nélkül megállja a helyét. A legjobb pedig, hogy manapság 2800-3000 forintnál sehol nem kérnek el érte többet, ami egy ilyen komplex, tökéletesre csiszolt és szórakoztató programért több, mint kedvező. Szóval, ha játszanál egy ritka zseniális atmoszférával megáldott tartalmas és részletes játékkal, akkor mindenképp érdemes ráugrani!

Ezt is érdemes elolvasnod:

Hazudik, mint a vízfolyás! – Ezt mondta a ChatGPT a legnagyobb magyar videósokról