Film/TV

Fantasztikus filmekkel és sorozatokkal bővül az HBO MAX augusztusban

Bár az augusztus az időjárás előrejelzések szerint már nem tartogat számunkra elviselhetetlen hőséget, amely elől egyetlen menekvést a négy fal közt találjuk, az HBO azért biztos, ami biztos alapon tartalmilag felkészül egy váratlan hőhullámra. Bár mennyiségben most sem fogja tudni felülmúlni (senki) a Netflix augusztusi listáját, azért az HBO Maxnak sincs oka szégyenkezni, hiszen a szűkösre vett újdonságokat minőséggel kompenzálják.

Augusztus közepén például hosszú várakozást követően végre megérkezik az „A híd”, az HBO legelső magyar reality-je, amiben a résztvevőknek két, teljesen véletlenszerűen összeállított csapatban kell felépíteniük egyetlen hidat egy folyó átellenes pontjáról. A feladathoz viszont kizárólag a környezetben található dolgokat, illetve a saját és a csapat kreativitását használhatják, így egészen biztos, hogy kemény drámáknak lehetünk szemtanúi, melyet Magyarósi Csaba tolmácsolásában izgulhatjuk végig.

 

Emellett folytatódik a DC egyik legjobb és legbevállalósabb felnőtteknek szóló animációs sorozata, a Harley Quinn, illetve Taika Waititi zseniális vámpíruniverzuma, a Hétköznapi Vámpírok sötét komédia is tovább bonyolítja Nadja, Laszlo, Nandor, Quillermo, na meg Colin Robinson történetét. De emellett egy csomó új filmpremiernek is örülhetünk, melyek mellet néhány klasszikus filmalkotás is bekerül a kínálatba.

Íme az augusztusi HBO MAX újdonságok:

  • Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése 2. évad – A NBA berkeiben játszódó sorozat ezúttal a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers közti versengésre fókuszál. (08.07.)
  • Rap Sh!t 3. évad – Issa Rae által készített sorozat a premier napján két résszel, majd hetente egy új epizóddal tér vissza (08.08.)
  • Csodálatos barátok 3. évad – a Harry Potterből ismert ikrek, James és Oliver Phelps járják be a világot és mutatják be a különböző országok szokásait, ételeit és nevezetességeit (08.09.)
  • A híd – az HBO első magyar reality-je Magyarósi Csaba műsorvezetésével. (08.11)
  • Milliárdok nyomában 7. évad – Bobby Alexrod szerepében visszatér Damien Lewis is, így ismét teljes a Paul Giamatti, Maggie Siff, Toby Leonard és Corey Stoll alkotta csapat. (08.12.)
  • A torony – brit krimisorozat, főszerepben a Trónok harcából ismert Gemma Whelan. (08.20.)

A hónapban a megszokott rendben folytatódik még a Harley Quinn, a Hétköznapi vámpírok – A sorozat és a Csodatévők 4. évada, A harcos és a John Wilson tanácsai 3. évada, továbbá a gyerekek is örülhetnek a Bűbáj tábor, a Lamput, az Alagi, a Jade Armor és a Cartoon Network Mesék újabb epizódjainak.

De filmekkel is bőséggel el leszünk látva, hisz érkezik a

  • Mud (08.03.)
  • Bérgyilkosok klubja (08.04.)
  • Az örök lány (08.04.)
  • Vigyázz, kész, szörf (08.05.)
  • Egy durva év (08.11.)
  • Elysium – Zárt világ (08.11.)
  • Chappie (08.11.)
  • Woman King – A harcos (08.11.)
  • Mi köze ennek a szerelemhez? (08.17.)
  • Kupák lovagja (08.18.)
  • Farkas (Wolf, 08.18.)
  • Jerry Maguire – A nagy hátraarc (08.24.)
  • Oroszlán (08.25.)
  • Batman és Superman: A szuper ifjak csatája (08.25.)
  • Daltól dalig (08.25.)
  • I Wanna Dance With Somebody (08.27.) Whitney Houston életrajzi film,
  • Könnyű nőcske (08.31.)

Ha pedig érdekel A híd, akkor a reality érkezése előtt érdemes lehet megnézned Csaba helyszíni bemutatóját:

Te melyik filmet/sorozatot várod a legjobban? (Hétköznapi Vámpírok RULZ)

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…

29 perc telt el azóta...

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

58 perc telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

59 perc telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

2 óra telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

2 óra telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

4 óra telt el azóta...