Tech/Tudomány

Mégis lesz Intel mini PC: az Asus is beszáll a buliba

2023.07.21. – Néhány napja még úgy tudtuk, hogy végleg lezárul egy korszak, hiszen az Intel bejelentette, hogy lehúzza a rolót az egyik üzletága, az Intel NUC mini PC számára. A gyártás leállítása megdöbbentette az IT-világot, hiszen bravúros kompakt vasakról van szó, de ezek szerint a cégnek nem érte meg különösebben az előállítás.

Váratlan együttműködés menti meg a NUC-ot

A terméksorozat sorsa nagyot fordult a minap: a Neowin közölte, hogy a NUC nem vész el, csak valamelyest átalakul, és nem más, mint az Asus közreműködésével folytatódhat a gyártás. A két megavállalat összefogása, ha nem is példanélküli, azért ritka lépés, és az Asus valószínűleg nem kizárólagos licenc birtokában fog 10-13. generációs NUC termékeket tervezni, gyártani és forgalmazni.

Forrás: Future

Utóbbi cég új szárnyának neve ASUS NUC BU, ami amellett jön létre, hogy már eleve van mini PC-s termékosztályuk, amelynek modelljeibe viszont AMD-processzorok kerülnek. Most a másik nagy nemzetközi chipgyártóval is szoros kapcsolatba kerülnek. A hírt közleményben az Intel alelnöke, Sam Gao is megerősítette. „A NUC-rendszereket készítő csapatunk olyan egyedi termékeket szállított, amelyek ösztönözték az innovációt az ultrakisméretű formátumok piacán.

Alig várom, hogy az Asus továbbra is kivételes termékekkel álljon elő, és támogassa a NUC-rendszereket használó ügyfeleinket.”

Az Intelnek közben más nagy tervei is vannak:

Gábor János

Korábbi cikkek

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

9 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

40 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

1 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

1 óra telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...