Nemrég osztottuk meg, hogy a teljes újraindításra előtt álló DC filmes univerzumban lassan lezárul a sorcsere a színészek között. Superman eddigi megformálójáról, Henry Cavillről kb. fél éve derült ki, hogy a Vaják mellett a DC filmjeiből is kiszáll, hogy egy nagyszabású Warhammer projektre koncentráljon.
A karizmatikus színészt nehéz pótolni, de James Gunn író-rendező és Peter Safran DC atyaúristen gőzerővel válogatott, mígnem 3-3 arcra szűkítette a Clark Kent és Lois Lane szerepére pályázók körét. A The Hollywood Reporter megírta, hogy a végső kiválasztottak is megvannak:
A 29 éves amerikai színész eddig a Miénk a város című minisorozattal és A politikussal szerzett ismertséget – ezeket leszámítva kisebb epizódszerepek jutottak neki, főleg sorozatokban, illetve játszott a tavalyi Pearl című horrorban.
Nos, a bájos 33 éves színésznő esetében nagypályásról beszélhetünk. Ő többet kockáztat a Superman franchise-szal, mint Corenswet, hiszen a karrierje így is szépen csillog. Filmes (Patriots Day, A küldönc) remeklések, illetve olyan rövidebb-hosszabb sorozatszerepek vannak a háta mögött, mint a Blacklist, a Kártyavár és A káprázatos Mrs. Maisel, amiben már főszereplő, és Emmy-díjat is nyert vele.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…