És már megint itt tartunk, a Netflix egyszerűen nem tanul a korábban elkövetett hibáiból. Pedig, ahogyan a Far Cry 3-ban Vaas is jól megszakértette, az őrület az az, amikor újra és újra és újra megcsinálod ugyanazokat a dolgokat, és minden egyes alkalommal más eredményre számítasz.

Nos, a Netflixnél úgy tűnik tényleg beállhatott az elmezavar, mert láthatólag az ég világon semmit sem tanultak minden idők egyik legjobb animéjének tartott Cowboy Bebop tragikusan sikerült élőszereplős átirataiból. Szemmel láthatóan ugyanis az Avatar: Az utolsó léghajlító és a One Piece átdolgozásaikkal ismét elkövetik ugyanazokat a végzetes hibákat, melyek miatt felváltva sírtunk és kínunkban röhögtünk a Bebop egyetlen évadja során.

De akkor kezdjük a probléma fő forrásánál: rajzfilmet-animét egyszerűen nem szabad 1:1 adaptálni. Ennek rendkívül egyszerű oka van: a rajzolt és animált történetek nem véletlenül nem élőszereplősek, és elsősorban NEM AZÉRT, mert gyerekeknek szólnának. Ennek teljes mértékben kreatív okai vannak: ugyanis ami egyik formátumban remekül működik és jól néz ki, addig a másikban nem fog egységes egésszé összeállni, vagy egyenesen totálisan röhejes lesz – a történet, a jelmezek, vagy a karakterek maguk.

Pontosan ez történt a Cowboy Bebopnál is, ami annyira próbálta lemásolni az eredetit, hogy inkább annak low cosplay paródiája lett. És bizony pontosan ez vár ránk minden idők legjobb animációs sorozatának, az Avatar: Az utolsó léghajlító, na meg az egyik legrégebbta futó és az egyik legnépszerűbb anime, a One Piece Netflix-verzióiban. De legalábbis az első kedvcsinálók alapján semmi jóra nem számíthatunk.

Szégyentelenség a köbön?

A Netflix az éjszaka kellős közepére szervezett brazil TUDUM eseményén rántotta le a leplet mindkét feldolgozásról, amit próbáltak ugyan nagy csinnadrattának eladni, de nagyon nehéz bármelyikért is őszintén lelkesedni. Persze jó előre nem érdemes levonni semmilyen végkövetkeztetést, de a Netflix korábbi hasonló élőszereplős adaptációinak gyatra minőségéből kiindulva megelőlegezhetjük mindkettőnek a szégyentelen bukást.

Aztán amikor meglátod a jelmezeket, majd utána feltúrod a Comic Con, vagy akár a MondoCon képgalériákat hamar rájössz, hogy mi is az igaz probléma. A jelmezek katasztrofálisak, a látványvilág totál röhejes, és hiába az új Aangot alakító Gordon Cormier színpadi lelkendezése, hogy így újabb nézőkhöz juthat el a remek történet, erre valójában semmi szükség sincs. Legalábbis nehezen lehet érveket felsorakoztatni amellett, hogy pontosan miért is lesz nekünk jó az, hogy többen és új formátumban nézhetik meg azt a csodálatos kalandot, ami az animációs formátuma miatt tulajdonképpen egy örökzöld. És ez nem csak az Avatarra, hanem a One Piece-re is igaz.

Az is egy jó kérdés, hogy egyébként kiknek készítik ezeket?! Mert az adaptációkat a rajongók biztosan nem kérték (pláne M. Night Shyamalan Avatar-filmje után), míg a hardcore animések valószínűleg már a bejelentés hallatán porba tiporták a One Piece adaptációt – pedig abban még a manga eredeti alkotója, Eiichiro Oda is részt vesz, mint producer. Az Avatart ezzel szemben kreatív nézeteltérésekre hivatkozva otthagyták az alkotók, Bryan Konietzko és Michael Dante DiMartino, akik most egy animációs folytatáson dolgoznak a Nickelodeonnál. Ez azért nem túl jó ómen.

A lényeg, hogy a Netflix fáradhatatlanul készíti ugyanazon recept alapján az animációs sorozatok élőszereplős feldolgozásait, melyektől újra és újra valamifajta minőségbeli javulást várnak. Hát nézzük is, hogyan sikerült.

Ő Aang (Gordon Cormier), az utolsó léghajlító és egyben az avatár.

Ő Katara (Kiawenti:io Tarbell), az Északi Víz Törzsének egy fiatal vízhajlítója, aki véletlenül rátalál a jégbe fagyott avatárra

Ő a fafejű, de lágyszívű Sokka (Ian Ousley), Katara bátyja, aki hű társa és legközelebbi barátja lesz Aangnak

Ő pedig Zuko herceg (Dallas Liu), a Tűz Urának, Ozai száműzött fia, aki az avatárra vadászva próbál hazajutni.

Nyilván a színészválasztással semmi probléma sincs, és a TUDUM színpadán láthatóan hálásak is voltak, hisz mindannyiuk számára ez az első igazán jelentős szerep. A probléma, hogy a Netflix stábja az egyéves forgatás után már az utómunkánál jár, azaz az Avatar 2024-ben több mint valószínű ilyen komolyan vehetetlen jelmezekkel kerül a szolgáltató kínálatába.

Persze, végletekig hű az eredetihez, de pont emiatt a rajzfilmes  stílus miatt veszíti el az élét a legtöbb hasonló adaptáció. Ennyi erővel pedig akkor már az eredetit is megnézhetnék. És abban sem reménykedhetünk, hogy majd a történet fog ellent tartani, hiszen korábban M. Night Shymalan próbálta meg mozivászonra vinni ugyanezt, ami a filmtörténelem egyik legzagyvább blődsége lett. De azért várjunk még a teljes kritikával 2024-ig, és ha megesik a csoda, akkor nagyon szívesen megkövetem magam (bárcsak).

Aztán ott van a TUDUM másik Frankeinstein szörnyetege, a One Piece. Japán leghosszabb ideje futó animéjéből készült élőszereplős sorozat augusztus 31-én mutatkozik be a Netflixen, ami a bemutatott előzetese alapján mondhatni tökéletes másolata is lehetne az alapanyagnak. Fentebb már leírtam, hogy a stílus és formai eltérések miatt miért problémás ennyire pontos másolatot készíteni – már amellett, hogy szükségtelen is, de egy ilyen átirattal nem csak bevonzani, hanem akár el is lehet riasztani az új nézőket.

Nem hiszem ugyanis, hogy aki először a Netflixes Cowboy Beboppal találkozott először életében, az utána égett a vágytól, hogy végigizgulhassa az animét is. És sajnos hasonló sorsot jósolok a One Piece-nek is, aminek kedvcsinálója csak még jobban felerősíti az amúgy sem gyenge félelmeimet az Avatarral kapcsolatban.

Na és te mit gondolsz? Lehet még jó a Netflix élőszereplős One Piece és az Avatar sorozata?

Ezt is érdemes elolvasnod:

Megaszongyuk: Ezért nem biztos, hogy olyan nagyszerű lesz a Star Wars: Outlaws