Az elmúlt hónapok során kiderült, hogy a Call of Duty fejlesztői teljesen búcsút mondtak a hetenkénti meta igazításnak. Míg régebben szinte minden frissítésre jutott valamilyen változtatás, addig a Warzone 2-ben már kizárólag a szezonindító és Reloaded csomagokkal érkeznek ezek. Néha egy-egy apróbb belenyúlás azért beesik, ám ezeket tényleg csak a kirívó eseteknél lépik meg a fejlesztők.
A Season 2-ben igazán jók voltak az LMG fegyverek is. Aztán a Season 3 eleji nerfek, az „egyhites” Sniperek visszatérése más irányba lendítette a metát. Az ISO Hemlock, a Cronen Squall, az MCPR-300 és az FJX Imperium uralta a ranglistákat, imádták a felhasználók ezeket a fegyvereket. Nemsokára azonban ismét szezonváltás köszönt be, melyre érdemes lehet felkészülnünk.
Egy LMG lehet a frissítés nagy nyertese?
Korábban már több játékszer felemelkedését is megjósolták a tartalomgyártók, lehet, hogy ez ezúttal sincs másképp. A Warzone 2 szakértői szerint a következő szezonban az 556 Icarus kitörhet a jelenlegi állapotából. A TTK értéke most is irigylésre méltó, a Season 4 pedig biztosan gyengíteni fogja a jelenlegi TOP 10 jelentős hányadát. Így akár előzetesen is megérheti kipróbálnunk a daragépet. Ehhez az alábbi kiegészítőket javasolja WhosImmortal:
2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…
Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…
2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…
2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…
2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…
2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…