Call of Duty

Váltani kell? – Nerfelték a Warzone 2 két legnépszerűbb fegyverét

A Warzone 2 második szezonját egyértelműen az ISO Hemlock uralta. Aztán az akkori nerfeknek és buffoknak hála a Season 3 elejére veszíteni kezdett egykori erejéből. Hamar kiderül azonban, hogy csak pár hétig tartott a szünet. A Cronen Squall szintén egy új fegyver, melyet pillanatok alatt megkedveltek a játékosok. Az elmúlt napok statisztikái alapján a legnépszerűbb fegyverekről beszélhetünk.

Csütörtök hajnalban egy frissítés érkezett a Warzone 2-höz, melyet némileg beárnyékolt az új pályával kapcsolatos pletykaáradat. A méretét tekintve nem tűnt túl izgalmasnak, ám nap közben hamar kiderült, hogy itt bizony metát érintő változtatásokról is beszélhetünk. A Raven és az Infinity Ward egy közös blogposzt keretein belül jelezte, hogy mindkét fegyverhez hozzányúltak.

Nerfet kapott az ISO Hemlock és a Cronen Squall is!

Fontos kiemelni, hogy ezek egy része csak Warzone 2-ben érvényes, úgy tűnik, hogy egyre jobban szét akarják választani a Battle Royale és Multiplayer módokat. Nézzük is a változások listáját:

  • ISO Hemlock
    • Az összes 5.56-os lőszer kevesebbet sebez felpáncélzott ellenfelekre | Csak Warzone 2.0-ban
  • Cronen Squall
    • Csökkent a damage range
    • Kevesebb lett a fejlövés sebzésszorzója
    • Változott a visszarúgás fél-automata módban
    • Változott a tűzgyorsaság is fél-automata módban
    • A felpáncélzott ellenfelekre leadott lövések maximális sebzését is csökkentették | Csak Warzone 2.0-ban

Érkezik az új pálya:

 

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

4 óra telt el azóta...