A WhatsApp az elmúlt években rengeteget fejlődött, ám úgy tűnik, hogy a Meta továbbra sem hagyja abba a kemény munkát. Az applikáció fejlesztői bejelentették, hogy hamarosan mindenki számára elérhető lehet egy olyan biztonsági funkció, melyet minden csevegőalkalmazásban kötelezővé kellene tenni. Ez pedig nem más, mint a Csevegés zárolása nevet viselő opció. A funkció szerencsére nem is akar sokkal több lenni, mint amit a név sejtet. Egy extra biztonsági réteget vihetünk fel a meglévő beszélgetéseinkre, melyek ilyen-olyan okokból kiemelten érzékeny képeket, információkat tartalmazhatnak.
Nézzük is, hogy működik majd!
A vállalat közleménye szerint az adott csevegés zárolás után egy külön mappába kerül majd át. Azokhoz a beszélgetésekhez csak akkor férhetünk hozzá, ha megadjuk a készülékünk jelszavát vagy valamilyen biometrikus azonosítással igazoljuk magunkat. A fejlesztők gondoltak az értesítésekre is, a zárolt csevegések értesítései nem jelenítik meg azok tartalmát.
A HVG azt is elárulta, hogy a csevegés zárolásához rá kell koppintani egy személy vagy csoport nevére, és ki kell választani a zárolási lehetőséget. A csevegés megjelenítéséhez lassan le kell húzni a képernyőt a bejövő üzenetek mappában, majd el kell végezni a hitelesítést. Napokon belül mindenkinek elérhetővé válik a fenti funkció, érdemes lehet akár manuálisan is frissítenünk az applikációt az App Store és Play Store alkalmazásokban.
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…