Gaming

Megőrülsz, olyan jó projekt – Így készít videojátékot A gyűrűk urából az Amazon

A cég hétfői bejelentése alapján PC-re és konzolra készül új videojátékot kiadni az Amazon Games, amelynek fejesei épp’ „egy Középföldén játszódó, nyílt világú MMO-kalandban” látnak fantáziát, holott tavaly pont lefújt egy ugyanilyen projektet. Az Amazon akkor azt erősítette meg, hogy lemond a különálló A Gyűrűk Ura MMO-ról, állítólag azért, mert vitába keveredett a Tencenttel, az ingyenesen játszható cím társfejlesztőjének, az Athlon Gamesnek a kínai anyavállalatával. Úgy tűnik, hogy a vállalat csak ezekkel a stúdiókkal nem akart együtt dolgozni; magáról a game-ről nem tett le. Ezt bizonyítja a VGC által észrevett nyilatkozat, ami

„A hobbit és A Gyűrűk Ura irodalmi trilógia kedvelt történeteivel” operáló MMO készítését jelentette be.

Forrás: WB Games

Jeff Bezos alapító közölte: a játék a gyártás korai szakaszában van, a fejlesztést pedig a New World nevű nyílt világú MMO mögött álló stúdió, az Amazon Games Orange County vezeti.

„Csapatunk régóta készül arra, hogy a játékosok számára újragondolja A Gyűrűk Urát, és hálásak vagyunk a Middle-earth Enterprisesnek, amiért ránk bízta ezt az ikonikus világot”

– mondta az Amazon Games alelnöke. Christoph Hartmann hozzátette: a tavalyi Tomb Raider-szerződés megkötése után tovább bővítik kapcsolatukat az Embracer Grouppal, ami kiváló együttműködő partnernek bizonyult. Az Embracer tavaly vásárolta meg a Middle-earth Enterprises-t, így A gyűrűk ura-trilógiához és A hobbithoz kapcsolódó mozifilmek, videojátékok, társasjátékok, merchandising termékek, vidámparkok és színpadi produkciók világméretű jogait szerezte meg.

„Középfölde világa továbbra is végtelenül termékeny talajnak bizonyul az alkotók számára, az Amazon Games pedig szenvedélyesen szeret magával ragadó, lenyűgöző világokat építeni és játékokat kiadni a globális közönség számára”

– üdvözölte a bizniszt Lee Guinchard, az Embracer Freemode csoport vezérigazgatója. „Egyértelműen az a célunk, hogy a legmagasabb minőségű szórakoztató termékeket hozzuk létre ehhez az IP-hez, akár belső erőforrásokat használva, akár a képességeinket kiegészítő legjobb iparági partnerekkel szövetkezve. Nagy gondot fordítunk arra, hogy olyan MMO-t hozzunk létre, ami igazságot szolgáltat a kiterjedt Középfölde-univerzumnak, és világszerte elkápráztatja a játékosokat.”

Nagy és szép szavak, reméljük a legjobbakat! Premierdátumot és hivatalos címet a fejlesztés korai fázisára tekintettel egyelőre nem adtak meg.

Addig még sokat legózhatunk:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Február 29-én végre valóra válhat a Terminátor-rajongó játékosok álma

Bódi Dániel 2024.02.19. - Ha te is azon Terminátor-rajongók közé tartozol, aki már csecsemőkora óta…

10 óra telt el azóta...

100.000 forint helyett pár darab ezresért adnak egy tucat remek játékot

Bódi Dániel 2024.02.19. - A Fanatical még mindig egy nagyon király hely, ahol nem ritkán…

11 óra telt el azóta...

Ennél a 17 játéknál látványosabbat nem találsz Xboxon

Bódi Dániel 2024.02.19. - Egy rövid magyarázó az elejére, aztán görgethetsz is tovább a listára:…

12 óra telt el azóta...

Tudományos áttörés: Kínai tudósoknak sikerült lelassítaniuk a fényt

2024.02.19. - A Glasgow-i Egyetem fizikusai érdekes tézissel álltak elő évekkel ezelőtt: úgy gondolták, hogy…

14 óra telt el azóta...

Utánad dobják a két South Park RPG-t: nincs 7000 forint a kettő!

Gábor János 2024.02.19. - A The Stick of Truth az Obsidian Entertainment 2014-es játéka, ami…

14 óra telt el azóta...

Aranyból van, Captain Price van rajta, Call of Duty-s és 160.000 – Kell?

2024.02.19. - Ha nagyon szereted a Call of Duty-t és nem sajnálod a pénzt a…

15 óra telt el azóta...