Életmód

Mennyi?! Egy poszton is vagyonokat keresnek a legjobb TikTokerek – itt a top 10!

A közösségi médiából – ügyes stratégiával – még egy olyan, az angol és spanyol nyelvű oldalak tömegéhez képest mikroszkopikusan kicsi piacon is elég jól meg lehet élni, mint a magyar, viszont a hazai legnagyobbak szponzorációs díjai eltörpülnek a nemzetközi netcelebek gázsija mellett. Íme a top 10 legnagyobbat kaszáló TikTok influencer, akik a The TikTok Money Calculator számításai szerint* 2023-ban már az alábbi összegeket kérhetik el egy-egy szponzorált bejegyzésért.

10. Dixie D’Amelio — 19,55 millió forint / poszt

A 21 éves amerikai énekesnő (asszem) klasszikus „csini-csaj-rázza” típusú rövidekkel, illetve beauty témájú videókkal (és dögös megjelenésével) gyűjtött magának nem kisebb, mint 57,2 milliós rajongótábort, valamint 3,3 milliárd lájkot. Az ismertséget nem csak szponzorációs pénzek maximalizálására, hanem saját merchandise termékek kiadására használta fel: árul cipőket, pulóvereket és más, a Puma márkával közös ruházatokat. Ezt ügyesen összeriszálta magának, na!

 

9. Dominik Lipa — 21,08 millió forint / poszt

Szintén 21 éves, mexikói TikToker, aki megint csak semmi, de semmi újat nem talált fel azzal, hogy zenére tátogva táncolgatott a TikTok-videókon, aztán ebből növesztett ki egy divatra, sminkre is kíváncsi, 66,2 milliós közönséget, ami eddig 4 milliárd lájkkal jutalmazta értékes tevékenységét. Cuki a piercing – képes elterelni róla a figyelmet, hogy spanyolul se megy a dalszöveg:

 

8. Dwayne “The Rock” Johnson — 21,86 millió forint / poszt

Van bárki, akinek be kell mutatni ezt a pasast? A filmszínész-komikus-testépítő az a fajta szimpatikus figura, akinek halálos vétek lenne elzárkózni a közösségi médiától. Nem is teszi: csak a TikTokon 70,7 millió követője és 476,2 millió lájkja van. A Szikla elég ügyes: támogatott kontentjei mellett saját márkás tequilát, energiaitalt, cipőt és a jó ég tudja még mit hirdet a TikTokon. De aki még azt is érdekessé tudja tenni, hogy csak vonul egy folyosón, annak így is kell csinálni:

 

7. Burak Özdemir — 22,67 millió forint / poszt

Gasztro témakörben híressé vált török séf és étteremtulajdonos, aki receptekkel, sütéssel-főzéssel és szűnni nem akaró, bizalomgerjesztő mosolygással lett 71 millió TikTok felhasználó kedvence (1,4 milliárd lájkot zsákolt eddig). Kétes dicsőség, hogy a kétes hírű államfőnek, Erdogannak is főzött (pont a választás napján osztotta meg az erről készült videót), de az emberek inkább az ilyenekért bírják a fejét:

 

6. Kimberly Loaiza — 23,87 millió forint / poszt

Kimberly Guadalupe Loaiza Martinez mexikói internetes személyiség és énekesnő. 2016-ban kezdte YouTube-karrierjét, ahonnan egyenes út vezetett a TikTokra. Megérte, mert 74,8 millió fannal és 4,6 milliárd lájkkal jelenleg ő a 7. legnépszerűbb TikToker. Van értelme követni:

 

5. Will Smith — 24,82 millió forint / poszt

Megint csak az a fajta híresség, aki a 73 milliós csatornáján jóval többet tud nyújtani seggrázásnál és tátogásnál, mert filmsztárként önmagában is érdekes, nem csak azért, hogy mit csinál a közösségi médiában. Amúgy elég sok mindent – a látványos túráktól kezdve a mókás trükkfelvételeken át a színésztársakon poénkodásokig:

 

4. Addison Rae — 30,16 millió forint / poszt

Addison Rae Easterling 22 éves amerikai közösségimédia-személyiség és színésznő (mintha egy foglalkozást pluszban mindig kötelező lenne hozzá biggyeszteni…), aki 2021-ben felkerült a Forbes „30 Under 30” közösségi média influencerekről készült listájára. Szponzorált kontentek mellett bőszen hirdeti saját kozmetikai termékeit is – 88,7 millió követőnek, akik eddig 5,8 milliárd lájkkal díjazták kemény munkáját.

 

3. Bella Poarch — 31,48 millió forint / poszt

Megint csak a másnál SOSEM látott zenére tátogós (vagy azt sem) hátsóriszálás és magamutogatás rendkívül eredeti receptjéhez van szerencsénk. Élő ember nem magyarázza meg, hogy azon kívül, hogy csinos, mi az istenharagja annyira érdekes rajta, 92,7 millió (biztos, hogy valós?!) felhasználó számára, akik 2,3 milliárd lájkot aggattak rá.

 

2. Charli D’Amelio – 50,66 millió forint / poszt

Nála már valamivel jobban érthető a zenés-táncolós ökörködésre épült TikTok felhasználóinak figyelme, hiszen műfajba vág, hogy egykori hivatásos versenytáncosról van szó – ergo, ő a tengilenginél többet is tudott mutatni a csatornáján. Nem mellesleg jó a humora és ügyesen sáfárkodik a nevével – saját parfümmárkája is van, amit 11,4 milliárd lájkot ráosztó 150,6 millió követőtábornak reklámozhat akármikor. Szép munka.

 

1. Khabane Lame – 52,29 millió forint / poszt

Ez a zseniálisan vicces fazon azzal lett teljesen méltán a legnépszerűbb TikToker (158,1 millió követő és 2,2 milliárd lájk), hogy meglévő tartalmakra, például lifehack videókra, failekre reagál, esetleg fűzi bele magát ilyen tartalmakba saját készítésű jelenetekkel. A videókban konkrétan meg se szólaló, csak mókásan gesztikuláló fickó simán frenetikus és kész. A csatornája kötelező tartalom.

 

*az adatokat szemléző Dexerto megjegyzi: a The TikTok Money Calculator ugyan elég jó rálátást biztosít arra, hogy adott méretű követőtáborral milyen árfolyamra lőhetik be az influencerek a posztonként járó gázsit, nem tekinthető száz százalékig biztos forrásnak. Konkrét összegeket ugye eleve csak akkor lehetne tudni, ha minden sztár megosztaná az összes szponzorával kötött szerződésének kényes záradékait (amit nyilván senki sem tesz meg). A fent írt összegek lehetnek alacsonyabbak, de ismertséget számításba véve (pl. Smith, vagy Johnson esetében) sokkal-sokkal magasabbak is.

Az viszont, hogy ki-kicsoda az online celebek világában, még mindig tisztázásra szorul:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

9 perc telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

10 perc telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

25 perc telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

40 perc telt el azóta...

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

1 óra telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

3 óra telt el azóta...