Ha a 2007-es Modern Warfare utáni Call of Duty játékok híres pályáit vesszük sorba, akkor lehet azért válogatni. Ott a kompetitív játékosok kedvenc duója, a Strike és a Slums. A Highrise és a Terminal pedig a Quickscope mágusok szívében hagyott örök emléket. Sok játékosnak, talán azoknak is, akik nem igazán rajonganak a COD szériáért azonban egy másik helyszín ugrik be.
A Shipment 2007-es debütálása óta szinte minden címbe bekerült, de sok másik játékban is találkozhatunk valamilyen porttal. 1v1 mérkőzésekre nem is kell jobb Shipmentnél vagy épp Rustnál, kikerülhetetlen helyszínei a játéktörténelemnek. Úgy tűnik azonban, hogy nem a fejlesztők tudatos döntésének köszönheti a sikert a jó öreg Shipment.
A pálya csak belsős tesztre készült!
Az Infinity Ward elárulta a Dexerto/CharlieINTEL csaptának, hogy Shipmentnek soha nem kellett volna napvilágot látnia éles címben. A 2007-es Call of Duty 4 belsős tesztjei során használták a fejlesztők, a split-screen funkciók próbálgatására. Valamiért azonban elfelejtették kivenni a kész fájlokból és akkoriban bizony a CD/DVD lemezekről nem lehetett már csak úgy eltávolítani. A többi pedig történelem. Utólag már bizonyára jót derülnek az eseten, ám érdekes belegondolnunk, hogy mennyi múlhat egy-egy elmulasztott kattintáson.
RP 2022. 07. 20. - Rengeteg közösségi oldalon vagy fórumon találhatunk olyan bejegyzéseket, melyekben a…
Bódi Dániel 2022. 07. 27. - Manapság már nem különösebben húzzuk fel a szemöldökünk egy-egy…
Gábor János 2023.08.09. - Az, hogy valaki horrort akar csinálni, és az, hogy jól is…
RP 2023.08.09. - Az Nvidia már két évvel ezelőtt bemutatta a DLAA nevet viselő megoldását.…
Bódi Dániel 2023.08.08. - Korábban már elég bő nyállal figyelmeztettem minden játékost, hogy már csak…
2024.02.16. - Lehet, hogy Magyarországon annyira nem népszerű a Roblox, mint külföldön, de a játékot…