2022 őszén érkeztek meg az Intel és AMD legújabb processzorai. A vörös óriás számára ez egy sokkal nagyobb lépés volt. Teljesen új foglalatot kaptak a frissen érkező Ryzen 7000-es processzorok. Az AM4 korábbi PGA kialakításával ellentétben az AM5 már LGA kialakítást kapott. Az Intelhez hasonlóan immáron az alaplapokban kapnak helyet a pinek, tűk, nem pedig a processzoron.
A cég ezen felül teljes mértékben, átmenet nélkül váltott DDR5-re, mely az első időszakban meg is nehezítette a váltást. Akkoriban még jóval drágábban juthattunk hozzá egy-egy DDR5 modulhoz, ma már jóval barátságosabb árcédulákat olvashatunk le. A kiszivárgott dokumentumok alapján az AMD már javában ügyködik a következő generáción.
Nézzük is, hogy mire számíthatunk a Ryzen 8000 széria esetében!
Az információt a múltban már többször megbízható Moore’s Law is Dead csatornának köszönhetjük. Az alábbi specifikációkra készülhetünk:
Az AMD 8000-es szériája tehát nem szakít a korábbi kialakítással, ám a processzorokban található magok izgalmas fejlesztésekkel, extra számítási erővel érkezhetnek majd. A kiszivárgott roadmap alapján erre valamikor 2024 első felében kerülhet majd sor.
Forrás: Videocardz
2024.02.10. - Az eredeti AMD Athlon (vagy más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon.…
2024.02.10. - A Microsoft műhelyében nem állt meg a munka az elmúlt időszakban sem. Az…
2024.02.10. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…
2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…
Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…
2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…