Előfordult már veled, hogy úgy érezted, szorongsz, demotivált vagy zavarodott vagy? Ha a válasz igen, akkor érdemes megkérdezned magadtól valamit: hány böngészőfület tartasz nyitva egyszerre általában vagy akár most? A finnországi Aalto Egyetem kutatói nemrégiben az úgynevezett „böngészési rendetlenségnek” nevezett jelenség okait és hatásait, valamint azt, hogy milyen módon tudnak vele megbirkózni. A kutatásban több mint 400-an vettek részt, olyanok akik hetente több mint 10 órát töltöttek online. Őket természetesen a böngészési szokásaikról és érzéseikről kérdezték, amikor a böngészőben a lapfülek szépen elkezdenek gyűlni.
Attól is érezheted magad rosszul, ha túl sok nyitott fül van a böngésződben.
A résztvevők többsége általában 1-3 ablakot nyitott meg, és minden ablakban körülbelül 5-10 fül volt nyitva, tehát átlagosan több mint egy tucat egyszerre nyitott fülről beszélünk. A tanulmányban részt vevő emberek több mint fele „komoly problémának” tartja a böngésző rendetlenségét.
Azok, akik a túlzott laphasználatot problémának tartják, azt mondták, hogy emiatt túlterheltnek, szorongónak, frusztráltnak és demotiváltnak érzik magukat. Ha ez még nem lenne elég, néhányan azt mondták, hogy a vizuális túlterheltség a munka rovására megy, sokkal könnyebben elterelődik a figyelmük.
Gondoljon csak arra, amikor venni szeretnél valamit a PC-dhez. Rákeresel, megnyitsz pár oldalt, véleményeket keresel, árakat böngészel. Ez sok-sok nyitott lapot eredményez. Ha ezt munkaidőben teszed, valószínűleg egy csomó más, munkával kapcsolatos lap is nyitva van, például e-mail, táblázatkezelő és egyéb dokumentumok. A kutatók szerint ez nem jó.
A böngészés rendezetlensége a kutatók szerint „vizuális káoszhoz” vezet, ami hozzájárul számos negatív érzelemhez. Olyan dolgokat érezhetünk, mint például a zavarodottság, a figyelemhiány, ami általában stresszhez vezet. Persze van erre is megoldás a kutatók szerint.
Létezik például egy böngészőbővítmény, a Session Buddy, ami a lapokat gyűjteményként rendszerezi a későbbi használathoz.
Hacsak a webböngésződet nem tervezed át drasztikusan, a probléma nem tűnik el. Ha néha úgy érzed, hogy vannak frusztrációid netezés közben, talán érdemes ránézni, hogy hány fül van nyitva. Csak érdekesség, hogy ezen cikk írása közben csupán 8 lap volt nyitva. Nálad?
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…