A smurfök már évek óta óriási problémát jelentenek a League of Legendsben.

A smurfök már évek óta óriási problémát jelentenek a League of Legendsben, ám a Riot Games egyik fejlesztője bejelentette, hogy készülnek valamivel, ami visszaszoríthatja őket.

Riot Siraris egyetértett a játékosokkal abban, hogy a játékra nézve igenis mérgező a smurfök jelenléte a játékban és  „borzalmas” élmény ellenük játszani, így elmondta, „a közeljövőben érkeznek olyan dolgok, amik hatással lesznek az ilyen játékosokra”.

smurfing in 2023
by u/funslammer in leagueoflegends

Sajnos Siraris kijelentette, hogy egyelőre nem tud részleteket a közelgő változásokról vagy az új funkciókról, amik közvetlenül a smurfök ellehetetlenítéséhez kötődnek. Ennek ellenére szerette volna tudatosítani a játékosokban, hogy házon belül már készül pár megoldás és javítani szeretnének a helyzeten.

Manapság elszaporodtak a toxikus játékosok a szervereken, akik abban lelik az örömüket, hogy új, vagy kevésbé tehetséges játékosok játékát rombolják szét az erre fenntartott accountjukkal. Redditen számtalan erről szóló posztot lehet találni, ezért is döntött végre új a fejlesztőcsapat, hogy komoly lépéseket tesznek.

Ezenkívül a Riot fejlesztői a rangsorolási rendszer javításán is dolgoznak, ami szintén nem egy három perces folyamat, így könnyen lehet, hogy idén nem látjuk még a munkájuk gyümölcsét. A két intézkedést egyébként valószínűleg egyszerre fogja élesíteni a Riot, s ha tippelnünk kéne, leghamarabb a 2024-es előszezon idején hallhatunk majd felőlük konkrétumokat. Ezt egyébként Siraris is sugallta.

„Ez egy rendkívül összetett probléma, és nem akarunk valami félreérthető dolgot élesíteni, ami még nagyobb káoszt hoz a rendszerbe” – mutatott rá Siraris.

Ezt olvastad már?

Lennél egy kicsit paraszt? Íme, a 10 legjobb farmolós játék, amit nem szabad kihagyni

 

×