Film/TV

Ingyen pörgethető a Halálos iramban 10-hez kiadott versenyjáték

Szinte már követni sem lehet, hogy hol tart a Halálos iramban mozisorozat, de aki számára nagyon fontos ez a „család”, ami mindennél erősebb, jó ha tudja, hogy hamarosan véget ér. A készítők ugyanis a Fast X-et szánják a lezárás első részének, ami május 18-án érkezik a mozikba. Ennek alkalmából ráadásul egy minijáték is készült a filmhekhez, amit ingyen lehet játszani, ráadásul letölteni sem kell semmit.

A Fast X retró hangulatot áraszt, persze a filmsorozat ikonikus helyszíneit felidézve.

A Fast játékhoz nem kell mást tenni, mint IDE KATTINTANI és máris indítható. A játék egy 8-bites, felülnézetes versenyjáték, amiben akadályokat és autókat kell kikerülnünk. Persze fellehetők a Halálos iramban korábbi részeinek, sőt a legutóbbinak is a helyszínei.

 

Természetesen a játék nem egy összetett AAA cím, de ha szereted az autókat, a száguldást, vagy éppen a Halálos iramban filmeket, akkor unalmas óráidban pörgetheted a játékot. Legalábbis addig, míg a film május 18-án megérkezik a mozikba.

Ez is érdekes:

 

DV

Korábbi cikkek

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

13 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

43 perc telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

43 perc telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

1 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

4 óra telt el azóta...