Nem titok, hogy a jelenlegi COD érában hangsúlyosabb szerepet kapnak az AI ellenfelek, mint korábban. A Warzone 2-ben is felbukkannak, ám nem árulunk el nagy meglepetést, ha azt mondjuk, hogy a DMZ építkezik ezekre a legjobban. Az Escape from Tarkov és a Call of Duty szerelemgyerekeként megszületett DMZ az első napoktól kezdődően gép irányította ellenfelekkel várta a játékosokat.
A felhasználók több alkalommal is jelezték ezek erősségének túlzó mértékét a fejlesztőknek. Néha úgy tűnhetett, hogy javítottak rajtuk az Activision mérnökei, ám a valóság sajnos mást mutatott. Sokszor elképesztő távolságokról és hibátlan pontoságokról sorozzák már a játékosokat, esélyt sem adva a túlélésre.
Úgy tűnik, hogy végre reagáltak a fejlesztők!
A Reddit népe szúrta ki, hogy a Warzone 2 / DMZ Trello oldalára felkerült egy új hibajegyzék. A fejlesztők több szinten is jegyezték a hibajelenséget. Elismerték, hogy valóban túl sok sebzést osztanak ki a botok, de a távolsággal és a botok számával sem stimmel minden. A játék megjelenése óta ilyen egyértelműen még nem jelezték hivatalosan a problémát, remélhetőleg most érdemi változás is történhet majd. Addig azonban nem kell meglepődnünk, ha Terminator szerepében tisztelegnek a botok. Érdekesség, hogy maga a kártya már február óta a Trello oldalon szerepelt, ám nem volt publikus. Remek kérdés, hogy mit csináltak a fejlesztők az elmúlt 2 hónap során.
Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…
2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…
2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…
2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…
2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…