Az Elasto Mania egy 2000-ben megjelent, magyar fejlesztésű platformjáték. A játékos egy félig-meddig rugalmas motorkerékpárt irányít. A pályák bizony egyre nehezednek, ahogy haladunk előre. A mechanika pedig kifejezetten egyszerű. A játékosnak újra kell kezdenie az adott szintet, ha a feje vagy a kerékpár kerekei hozzáérnek az egyik forgó tüskés kerekhez, vagy ha a feje egy szilárd szerkezethez (például falhoz, talajhoz) ér.
Az „ElMa” sokáig kikerülhetetlen szereplője volt az informatika óráknak, talán még a mai napig is ott figyel néhány gépen. 2014-ben egy Elasto Mania 2 alkalmazás elkészült iOS-re, de a 2020-as Steam/Windows debütálás sem lepett meg senkit. 2022-ben a Remastered változat pedig Switch, PS4, PS5 és Xbox konzolokra is megérkezett.
Most már az androidosoknak sem kell szomorkodniuk!
Szerdán került fel az Elasto Mania hivatalos oldalára az örömhír, hogy immár Google Play-ről is tölthető a Remastered változat. Azonnal a listák elejére került a hazai felületen, úgy látszik a nosztalgiafaktor sokakban kellemes emlékeket ébresztett. A legjobb az egészben, hogy ingyenes letölthető, így azok is belekóstolhatnak a 2D játékba, akik annak idején nem találkoztak vele. Ha kedvet kaptunk a PC-s változathoz is, akkor azt már 10€ alatt is beszerezhetjük Steamen, de a konzolok saját boltjaiban sem kell sokkal többet fizetni a címért.
2024.02.08. - Sajnos néha előfordul, hogy bármennyire is szeretnének a cégek fejlődni és versenyhelyzetben maradni…
Gábor János 2024.02.08. - Olyan óriási virtuális kijelzőt kanyarít eléd az Apple Vision Pro, mint…
2024.02.08. - Akár végigjátszottad már a Marvel's Spider-Man 2-t PlayStation 5 konzolodon, akár nem, érdemes…
Gábor János 2024.02.08. - A filmes cégóriás beszáll az Epic Gamesbe, ráadásul nem is akármekkora…
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…