Film/TV

9 érdekesség a The Last of Us sorozatról, amit még biztosan nem tudsz

1. Zsiráf vagy nem zsiráf?

Már a játéknak is az egyik legemlékezetesebb jelenete volt, amikor az útjuk végéhez közeledvén Ellie és Joel összetalálkoznak néhány zsiráffal, az egyikkel pedig közelebbi barátságot is kötnek. A sorozat ezen szinte semmit nem változatott, így Bella Ramsey Ellie-je is megsimizhetett egy zsiráfot.

NADE! Sokan azt hihették, hogy az állatot CGI segítségével keltették életre, pedig valójában egy igazi zsiráffal vették fel a jelenetet. A trükk csupán annyi volt, hogy azt kék háttér előtt rögzítették, hogy utómunkával felfesthessék a romos poszt-apokaliptikus tájat.

Fun fact: miután Joel súlyos sebesülése után lóháton menekülőre fogja a páros, akkor a lábuk között valójában nem egy igazi ló, hanem egy robot vágtatott.

2. Több Ellie variáns

Kevesen tudják, de eredetileg nem Bella Ramsey-t szemelték ki a pimasz, de szerethető kamaszlány szerepére. Az első körben két fiatal színész, Maisy Williams és Kaitlyn Dever voltak a kalapban, mint fő Ellie-jelöltek, akiket még meghallgatásra is behívtak.

Végül Bella mindkettőjüket is túlszárnyalta, bár hozzájuk képest nagy előnnyel indított, mert a forgatások kezdetére az eredetileg kiszemelt páros már jócskán a húszas éveikben járt, így már nem tudták volna hitelesen hozni a 14 éves tinit.

3. Miért nem fertőződtek meg?

A sorozatban bár egyértelműen nem adtak rá választ, elég jól körülírták, hogy a főszereplők a legtöbb szomszéddal ellentétben miért nem fertőződtek meg a cordycepts gombával. Rögtön az első rész elején Joel lánya, Sarah azon mérgelődik, hogy elfogyott a palacsinta alappor, amiből a szülinapos faternak készített volna meglepit.

A második részben már azt is tudni lehetett, hogy a gomba Jakartában, egy mezőgazdasági feldolgozóüzemben ütötte fel a fejét először. Ezután, mikor Joel a gomba terjedését mesélte Ellie-nek, elkezdte felsorolni azokat az élelmiszereket, melyek megfertőzték az embereket – köztük is a palacsintaport. Amiből ők pont kifogytak, így tulajdonképpen ennek köszönhetik, hogy életben maradtak.

4. Macho Nacho

A Macho Nacho az egyik legmenőbb easter egg az egész sorozatban! Ezzel a gyorsétteremlánccal a hetedik epizódban találkozunk, amikor Riley és Ellie beszöknek egy plázába – amit egyébként egy valódi plázában vettek fel. A Macho Nacho a játékosoknak egy apró érdekesség, de legfőképp az Uncharted rajongóknak.

A Naughty Dog másik játékának egyik fontos mellékszereplője, aki Nathan Drake felesége is lesz, Elena Fisher ugyanis elmesélte, hogy fiatal, egyetemista korában a fiktív Macho Nacho egyik kajáldájában dolgozott. Ez az utalás azért volt egy zseniális húzás, mert a fejlesztőcsapat a különböző játékaikban is pont ugyanezt csinálják.

5. AT&T

Mikor hőseink megérkeznek Kansas City-be, a látkép eléggé letaglózza őket. Mármint azért, mert tulajdonképpen az egyetlen felismerhető, azaz még épen maradt magas épülete az AT&T egyik irodaháza. Ez viszont nem véletlen. Azért csak ez az épület maradt fenn, mert a Warner, úgy pedig az HBO is történetesen egy AT&T tulajdonú cég.

6. Tilos a játék!

Az HBO adaptációján az eredeti videojáték alkotói is dolgoztak, akik egészen furcsa szabályhoz kötötték a főszereplő Pedro Pascalt és Bella Ramsey-t. A színészeknek ugyanis megtiltották, hogy egy percet is játszanak a The Last of Us-szal, vagy hogy bármilyen gameplay-t is megnézzenek belőle.

Nem akarták ugyanis, hogy az befolyásolja őket a forgatások során, és bár sok helyütt kockáról kockára átemelték a játék jeleneteit és párbeszédeit, egy újfajta Joelt és Ellie-t szerettek volna viszont látni. Ezt a tiltást egyébként mindkét színész megszegte, de elmondásuk szerint csak egy icipici időt töltöttek a játékkal, amiben Pedro saját bevallása szerint nagyon béna volt.

Bella és a the Last of Us alkotója, Neil Druckmann

7.  „Klikkerem” a férjem

Emlékeztek Kansas City kissé szélsőséges forradalmárjaira és azok vezetőjére, Kathleenre? A bátyja halála miatt bosszúszomjas nő megszállottan vadászik Henry-re és Samre, egészen az epizód végéig, amikor igen szerencsétlen körülmények között, egy fertőzött kislány keze által gombába nem harap.

Az új karaktert Melanie Lynskey keltette életre, akinek a férje, Jason Ritter is szerepelt az adaptációban. Jason az egyik brutális fertőzöttet alakítja, méghozzá pont azokban a részekben, amikben a felesége is feltűnt.

8. Ismerős arcok – de nem a zenekar

A sorozatban több színész ismerős volt a The Last of Us világában. Az egyik Troy Baker, aki a kannibál szektavezető jobb kezét alakítja – ő a videojáték Joelje. Az eredeti Ellie, azaz Asley Johnson még nála is fontosabb szerepet kapott, ő alakított ugyanis a sorozatbeli Ellie édesanyját az utolsó epizódban.

De rajtuk kívül is bőséggel akarnak ismerős arcok:

  • Jeffrey Piecre például a Kansas City-ben táborozó FEDRA-ellenállók katonai vezetőjét alakítja – ő a játék Tommy-ja
  • Laura Bailey, akit a játékosok Abby hangjaként ismerhetnek az utolsó epizód egyik nővérét játszotta
  • Merle Dandrige például az eredeti karakterének, Marlene bőrébe bújhatott
  • de még a clickerek, azaz a fertőzött vak kattogókat is azok formálhatták meg, akik a játékban adták a mozgásukat…

… akiknek a hangjukat egyébként így vették fel:

9. Gollam és a Bloater esete

Az egyel feljebb már említett Kansas-i csata során a játékok egyik ikonikus sorscsapása is előmászik a föld alól, a masszív és nagydarab Bloater. A lény a sorozatban még gusztustalanabb, mint a játékban, amit nagyrészt annak köszönhet, hogy sokkalta élethűbb volt annál.

Nem véletlenül, ugyanis a félelmetes lényt valójában egy elmaszkírozott, különböző protézisekkel felvértezett színész alakított, akit hosszú órákon keresztül készítettek fel az epizódvégi belépőjére a maszkmesterek. Közöttük pedig egy hatalmas dizájner zsenit is találunk Gino Acevedo személyében, akinek többek között és nem mellesleg a Gyűrűk Ura eltorzult félszerzetének, Gollamnak a kinézetét is köszönhetjük.

Már csak Druckmannból kiindulva egészen biztosak lehetünk, hogy még ennél is sokkal több érdekesség lapul a felszín alatt, így ha te még tudnád hova folytatni a listát, akkor mindenképp tedd meg kommentben!

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

53 perc telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

2 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

3 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

3 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

3 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

3 óra telt el azóta...