Szinte biztos, hogy volt már boldogabb a League of Legends közösség egyik legmegosztóbb tartalomgyártója, Tyler1. A harsány streamer ugyanis jelenleg Európában tartózkodik, elhatározta, hogy itt is megmutatja, mennyire tehetséges a Riot Games játékában.
A kihívását március 16-án kezdte, célja pedig, hogy feljusson Challenger szintre. Ez önmagában persze neki nem lesz kihívás, ugyanis egy halom felhasználóval teljesítette ezt már, sőt mi több, az összes lehetséges feladatkörben. Nekifutott már ennek a kihívásnak Koreában is, s most az európai játékosoknak kell rettegniük tőle.
Vagyis hát ez nem teljesen igaz, Tyler1-nak ugyanis egyáltalán nem könnyítették meg a dolgát a helyiek. Stream sniperek csoportja szállt rá a tartalomgyártóra, aki így kínlódva tudta csak elérni a Diamond szintet. Ám amikor meglett neki, kiszakadt belőle minden:
Éjjel és korahajnalban kellett játszania Tylernek, hogy elkerülje a rosszakaróit, de a kitartás és az elhivatottság ismét győzedelmeskedett.
Az első nagyobb mérföldkő tehát megvan, mi pedig emberi időben nézhetjük végig a próbálkozásait, ugyanis európai idő szerint nappal közvetít Tyler1.
Bódi Dániel 2024.02.27. - A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik,…
Bódi Dániel 2024.02.27. - Kevesen tudják, de az Abandonware-oldalakon egészen különleges kincsekre lelhet az ember.…
2024.02.27. - Ahogy arról már a napokban beszámoltunk, a Warzone metája folyamatosan alakul. Február végére…
2024.02.27. - Az Nvidia 2024 januárjában három új videokártyával is jelentkezett. Az RTX 4070 Super,…
2024.02.27. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy igazán tartalmas csomaggal jelentkeztek. A játékosok…
2024.02.27. - Már az Apple előtt is gyártottak vezeték nélküli fejhallgatókat, fülhallgatókat, ám a cég…