Call of Duty

Győzelem! – Busás kártérítést fizet a Call of Duty csaláskészítő brigád az Activisionnek

Mondanunk sem kell, hogy a Call of Duty legnagyobb problémája még mindig a csalás, ami ellen az Activision igen sokat kíván tenni. Például bevezettek egy új anti-cheat rendszert, és rendre beperelték azokat a csapatokat, akik csalásokat készítettek a Call of Duty játékokhoz. Persze nem lehet azt állítani, hogy a csalókat megállították, hiszen például a friss Ranked is tele van velük. Mindenesetre bizonyos csalószoftver-készítők most komoly összeget kénytelenek fizetni a kiadónak.

Az EngineOwning csapatának 3 millió dollár kártérítést kell fizetnie az Activisionnek.

Az Activision még 2022 októberében perelte be az EngineOwning csapatát, akik elég ismertek voltak a csalók körében. Természetesen a csalószoftver nem volt ingyen: az Activision és a játékosok kárára szépen megszedték magukat. Az Activision szerint ez több millió dollárost kárt okozott nekik, így elindult a pereskedés.

Hosszas küzdelem után az Activision most kártérítést kaphat, mivel a bíró a per során úgy döntött, hogy az EngineOwning két alkotója köteles 3 millió dollár kártérítést fizetni – derül ki a CharlieIntel bejegyzéséből.

 

Az Activision 2021 októberében vezette be a RICOCHET nevű anti-cheat-rendszert, alig egy évvel később pedig bejelentették, hogy a segítségével 500 ezer fiókot tiltottak ki. Az anti-cheat tehát segített némileg enyhíteni problémát, de az EngineOwning rendre talált módot a rendszer megkerülésére.

A bíró arra is kötelezte az EngineOwning tagjait, hogy álljanak le a csalások készítésével. Mindez kiterjed a Call of Duty-sorozatra, de az Activision Blizzard más játékaira is, köztük az Overwatch 2-re.

Ezt láttad már?

 

 

DV

Korábbi cikkek

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

13 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

13 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

13 óra telt el azóta...

Beugrós Counter-Strike esportoló lett az Arsenal ukrán szupersztárja

2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…

14 óra telt el azóta...

Beleszédülsz, annyi Disney-film jön – ekkor és ezek a mozik jelennek meg

Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…

14 óra telt el azóta...

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

15 óra telt el azóta...