Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, nagy eséllyel a 2023-as Call of Duty cím sem egy DLC lesz. Az eredeti tervek alapján egy prémium kiegészítővel kalkuláltak az Activision szakemberei, de úgy tűnik, hogy a pénz nagyobb úr. A jelenlegi információk alapján a Sledgehammer felelős a címért, sokan pedig csak Modern Warfare III-ként hivatkoznak az idei játékra.
A játékosok között a tegnapi hír nem igazán aratott oszlatlan sikert. Annak ellenére, hogy 2004 óta minden évben érkezik COD, ezúttal nem ártott volna egy kis szünet sokak szerint. A fejlesztők koncentrálhattak volna a jelenlegi kliens hibáira, bugjaira, miközben további fejlesztésekkel látthatták volna el. Keddre pedig egy másik aspektusból is megközelítették a történetet.
Refundot, azaz visszatérítést követelnek a skinek vásárlói!
A Modern Warfare II hivatalos subredditjén bukkant fel a fenti poszt, mely pillanatok alatt rekordmennyiségű kommentet és upvote-ot ért el. A bejegyzés szerzője arra volt kíváncsi, hogy hányan döntöttek a várható két éves periódus miatt skinvásárlás mellett.
A kommentekben ijesztően sokan jelezték, hogy éppen emiatt vették csak meg a különböző csomagokat, hiszen a korábbi egy év helyett így több ideig használhatják azokat. Nagy eséllyel Warzone 2.0-ban továbbra is használhatóak lesznek a Modern Warfare II skinek, ám nem mindenki szereti a Battle Royale stílust. Az biztos, hogy nagyon megosztó döntést hozott az Activision pár hete, a közösség ismételten nem fogja szeretni őket ezért.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…