Sajnos nincsenek jó híreink azok számára, akik egyre nehezebben jönnek ki a fizetésükből. Ahogy arról a PCFórum is beszámolt, a magyar iPhone-, iPad- és Mac-felhasználóknak is drágább lesz majd az Apple App Store előfizetés, illetve az alkalmazásvásárlás is. Nemrég ugyanis az Apple bejelentette, hogy
többek között Magyarországon is megemeli az árakat az online áruházban.
„Időnként az App Store árait bizonyos régiókban az adók és a devizaárfolyamok változásai alapján frissítjük. Ehhez a pénzügyi adatszolgáltatóktól származó, nyilvánosan elérhető árfolyam-információkat használjuk” – írta hivatalos közleményében az Apple.
Vannak olyan országok is, ahol az elmúlt időszak adó- és valutaárfolyamai miatt csökkennek majd a költségek, ilyen például Írország, Luxemburg, Szingapúr és Zimbabwe is. Magyarországon persze más a helyzet, mivel a kormány plusz adókat vetett ki, és az infláció is nagy mértékben növekedett, nem beszélve a forint árfolyamáról. Így az Apple Store árai nálunk bizonyosan emelkedni fognak.
Sajnos a közleményből az nem derül ki, hogy pontosan milyen mértékű áremelkedésre lehet számítani nálunk, de nem árt azonban átnézni az előfizetéseket. Senki ne lepődjön meg, ha a továbbiakban nagyobb összegeket von le az App Store.
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…