Gaming

„A klímapolitikába rántja a gyerekeket” – Politikusok gúnyolják az Xbox környezetbarát újítását

Nem sokkal azután, hogy a világot elkezdte egyfajta energiaválság sújtani, mi magunk is több olyan cikket írtunk, hogy hogyan tudod Xbox vagy PlayStation konzolodat energiatakarékos módon használni. Ennek egyik fontos eleme az energiahatékonyság, illetve a környezetvédelem. A hónap elején a Microsoft bejelentette, hogy az Xbox „környezettudatos játékletöltéseket és frissítéseket” kínál majd, hogy ezzel is segítség az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.

Most eléggé betámadták emiatt a Microsoftot a FOX műsorában.

„Ahelyett, hogy az Xbox az éjszakai konzolfrissítés során egy véletlenszerű időpontban, hajnali 2:00 és 6:00 óra között ébredne fel, inkább olyankor teszi, amikor a helyi energiahálózaton a legtöbb megújuló energiát tudja felhasználni” – mondta a Microsoft. „Ez csökkenti a fosszilis tüzelőanyagoktól való függést és a CO2-kibocsátást, és pénzt takaríthatunk meg”.

Nos, úgy tűnik, hogy a média és a politikusok megragadták az alkalmat, hogy ezt a soha véget nem érő kultúrharc legújabb csatájaként hirdessék meg – írja a Yahoo.

„Először a gáztűzhelyetekre, aztán a kávétokra, most pedig az Xboxotokra vadásznak” – tweetelte hétfőn Ted Cruz amerikai szenátor.

 

 

Persze nem kellett sok idő, hogy a Fox News is megragadja az alkalmat, hogy rossz színben tüntesse fel a Microsoft környezetarát törekvését. A Fox & Friends First egyik reggeli adásában Cheryl Casone, a Fox Business műsorvezetője azt mondta: „a Microsoftnál egy éber vezető úgy gondolta, hogy ez jó ötlet”, aztán felolvasott egy sor Twitter bejegyzést, amelyekben egyesek gúnyolódtak a kezdeményezésen.

A következőkben a Fox News arra figyelmeztette a nézőket, hogy a nagy klímaváltozás kérdése a gyerekeikre vár, mert a videojáték-konzolnak új energiatakarékos funkciója van.

„Nem arról van szó, hogy ez valóban ellensúlyozni fogja a károsanyag-kibocsátást, hiszen a csökkentés mértéke végtelenül kicsi. Hanem megpróbálják a gyerekeket már fiatal korban beszervezni a klímapolitikába; már most klímatudatosakká teszik őket” – tette hozzá a Fox News Radio műsorvezetője, Jimmy Failla.

„Meg akarják mondani, hogy hogyan éljük az életünket. Azt akarják mondani, hogy ‘nem, nem fogsz benzinfaló teherautót vezetni, és nem, nem lesz gáztűzhelyed, hanem elektromos tűzhelyed lesz’” – emelte ki a Fox News a műsorban. „Ha a klímaradikálisok el akarják idegeníteni a Z generációt, akkor a legjobb módszer erre, ha elveszik tőlük az Xboxot” – mondta Marc Thiessen.

Nos, úgy tűnik tehát, hogy egyes politikusok szerint a környezetbarát funkció célja valójában az, hogy a gyerekeket rávegyék arra, hogy beszálljanak a klímapolitikába, és legyenek ennek az élharcosai. Pedig lehet, hogy az Xbox felhasználói talán csak spórolni és játszani akarnak. Ki tudja?

Íme az eredeti hír:

 

DV

Korábbi cikkek

Hatalmas a kár, hackerek hárommillió okosfogkefét fertőztek meg

2024.02.07. - Gondold el, hogy mosod a fogad reggel azzal az okosfogkefével, amivel amúgy minden…

59 perc telt el azóta...

Nehézsúlyú veteránokkal vág neki a Cyberpunk folytatásának a CDPR

Gábor János 2024.02.07. - A CD Projekt RED bejelentette, hogy több magasan jegyzett szakemberrel bővült…

1 óra telt el azóta...

Hatalmas Counter-Strike 2 frissítés érkezett – Új láda és kés, sok fejlesztés

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…

9 óra telt el azóta...

Nem úszod meg a zombik támadását az új Warzone pályán – Erre készülj

2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…

15 óra telt el azóta...

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…

15 óra telt el azóta...

Siralmasan sok játékos hagyta ott a Counter-Strike 2-t

2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…

15 óra telt el azóta...