A Netflix arra számít, hogy sok előfizető rosszul fog reagálni a vészesen közelgő szankcióra, amivel leállítják a több ember közötti jelszómegosztás lehetőségét.
„Ez nem lesz egy általánosan népszerű lépés”
– vallotta be őszintén a Variety-nek a Netflix egyik vezetője. Greg Peters elismerte: várhatóan kisebb népharagot és nagy számú törlést fog kiváltani az intézkedés, amit ő csak szelíd döccenőnek tart a cég és a jelszómegosztással élő ügyfelek viszonyában. A Netflix úgy számol, hogy kb. százmillió olyan nézője van, aki nem, vagy megosztva fizet azért a fiókért, amit használ, hiszen a legmagasabb díjért akár öt készüléken is lehet nézni a tartalmakat – egyazon előfizetéssel, különösebb földrajzi korlát nélkül.
A letiltást néhány országban már tesztelték tavaly (például úgy, hogy egy kisebb összegért alfiókot lehet nyitni az előfizetéseken belül), és a The Wall Street Journalnak megerősítették, hogy
valamikor 2023-ban világszerte bevezetik a megosztás tiltását.
Pontos dátumot nem közöltek, de mindenki időben tudni fog róla, ugyanis a rajt után a fióktulajdonosok elkezdenek érvényesítő kódos üzeneteket kapni róla, ha máshonnan is használják az előfizetést, aztán jön az extra sarc. Mivel a Netflixet takarékossági okokból sokan használják jelszómegosztással, az intézkedés bevezetése után nagy részük olcsóbb csomagra válthat, vagy – legalábbis ideiglenesen – faképnél hagyhatja a szolgáltatást.
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…