Hihetetlen, hogy milyen gyorsan repülnek a játékkal töltött évek. Mondjuk, ha jól szórakozunk, akkor tényleg minden egy szempillantásnak tűnik, az alábbi, 2003-ban megjelent csodákhoz pedig különösen szép emlékeket társítunk.
20 év. Ennyi telt el azóta, hogy először indíthattuk el őket. Emlékszem, a Call of Duty első részének telepítését még hetedikesként izgultam végig a Windows XP-s gépemen, idő előtt lelépve az iskolai farsangi mókázásról. A GTA: Vice City-t szintén egy osztálytársamtól kaptam kölcsön másolt lemezeken, míg az Enter the Matrix-szal egyik barátom PC-jén merülhettem el. A Freedom Fighterst még nagypapám szerezte be nekem, aminek híréről sem nagyon hallottam, azóta az egyik legjobb egyjátékos élményem köszönhetem neki. De azt is bevallom, hogy a Tony Hawk’s Underground megjelenésekor nem is akartam róla hallani, mert inkább a Pro Skater 3-ban ollie-zgattam.
20 év, én meg itt ülök, keményen benne a 30-ban és jókat nosztalgiázva épp kanyarítok egy cikket arról a 23 meghatározó játékról, amely 2023-ban tölti a dupla X-et.
Máig az egyik legimádottabb, legikonikusabb GTA-etap, ami valaha megjelent. Fantasztikus szabadon bejárható környezet, remek történet, jól megírt karakterekkel, megjelenésekor kivétel nélkül mindenki elájult tőle.
Ezt a játékot nem mindenki zárta a szívébe, mégis kifejezetten kreatívan ültette a játékba a Matrix-filmekben látott elemeket – mint például az időlassítást. Egy remek kis játék volt, a rajongók imádták.
Itt egy icipicit csalok, a Wind Waker ugyanis eredetileg 2002 decemberében már megjelent Japánban, viszont a világ többi részére csak 2003 elején érkezett meg. Ez a Zelda-játék máig az egyik legjobbak között van számon tartva, ami olyan grafikát villantott 20 évvel ezelőtt, ami túlzás nélkül még ma is csodálatosan fest.
A Hitman játékokról ismert IO Interactive teljesen új IP-je volt, ami egy teljesen alternatív, szovjetek által uralt világba kalauzolt minket. Korának egyik legjobb TPS akciójátéka volt, ehhez mérten méltatlanul kevesen ismerik csak. A rajongók máig reménykednek egy folytatásban.
A legendás autóversenyjáték egyik legimádottabb etapja, ami az éjszakai futamok és a tuningok világába repítette a sebesség megszállottjait. Máig egy fantasztikus program, amit valamiért az EA nagyon nem akar feltámasztani…
A szimplán csak KOTOR-ként emlegetetett kultikus Star Wars játék nem csak a messzi-messzi galaxisba, hanem annak egy réges-régi időszakába kalauzolt bennünket, amit még most is a valaha készült legjobb SW történetek közt tartanak számon. Elvileg készül belőle egy teljes remake, de hogy mikor jelenik meg, azt csak a sithek leghatalmasabbika tudhatja.
Bárki kérdezné, a valaha készült legjobb videojátékos filmadaptáció vitán felül a Gyűrűk Ura mellé készített A király visszatér, amire anno nagyon könnyű volt rácsúszni. Nem mellesleg az EA Redwood Shores fejlesztette, amit később a világ a Dead Space által Visceral Games néven ismert meg.
A Ubisoft a The Sands of Time-mal egészen zseniális módon lehelt új életet Perzsia hercegébe, akinek egy igen virágzó és emlékezetes kalandja vette kezdetét 2003-ban.
A 2003-as esztendő egyik legnagyobb játéktörténelmi jelentőségű eseménye volt a legelső Call of Duty megjelenése. Azt persze akkor még nem sejthettük, hogy mekkora és milyen sikeres sorozattá növi ki magát, így mint egy kifejezetten kiváló, gyönyörű, és előremutató FPS-ként könyveltük el.
A Rockstar Games nem elégedett meg egyetlen klasszikussal, 2003-ban rögtön kettővel rukkoltak elő. A Manhunt aztán a kifejezetten kegyetlen vizuális brutalitásával akkora balhékat szított, amilyet korábban talán csak az első Mortal Kombat pipálhatott ki. Kár, hogy a széria a második felvonással (látszólag?) véget ért.
A klasszikus RTS-es WarCraft utolsó és egyben legkiválóbb darabja, amely megdöbbentő módon tett pontot Arthas történetének (is) a végére. Bár a játék szövevényes, kult-fantasy-kkal vetekedő történetét később a World of Warcraftban folytatták, a legtöbb rajongó akkor lenne igazán boldog, ha félresikerült remake-ek helyett végre a WarCraft IV-ben indíthatna új kampányt.
A Tony Hawk’s Underground ugyan nem a sorozat legjobbja, de még így is minden benne van, amiért imádtuk a Pro Skatert – és talán még annál is több.
A Beyond Good & Evil a Ubisoft egyik legjobb kalandjátéka, amit – sok más IP-hez hasonlóan – méltatlanul hagyott a feledés homályába veszni. Bár papíron készül a folytatás, Jade és korábbi szövetségesei visszatérésére egyre kisebb az esély. Kár érte, a legkiválóbb ügynök volt.
Már a Max Payne első része is egy korszakos alkotás volt, a másodikkal viszont abszolút felért a csúcsra, örökre beírta magát a videojátékok történelemkönyvébe a Remedy. Ugyan a jogbirtokos Rockstar évekkel később megpróbálta folytatni a sztorit, a finn fejlesztőzsenik nélkül csak mérsékelt sikert értek el. Ezért is döntöttek úgy, hogy felkeresik az eredeti alkotókat, hogy egy gyűjteményes kiadásban alkossák újra az eredeti két mesterművet.
Sokan a Raven Shieldet tartják a R6-sorozat egyik legjobb darabjának, ami retrospektív is megállja a helyét. Remek taktikus harcok, 2003-as átlaghoz mérve kiváló grafika jellemezte, így a nagyközönség is imádta. A hardcore rajongók azonban ekkor kezdtek dünnyögni, a Raven Shield ugyanis az első fecskéje volt a sorozat mainstreammé válásának.
Ha van még egy olyan Star Wars játék, vagy játéksorozat, amit akkora kultikus imádat övez, mint a KOTOR-t, akkor az a Jedi Knight. A széria a Jedi Outcast etapjával vált hivatkozási alappá, így evidens volt, hogy ezen az úton haladnak tovább a folytatásban is. Nos, nem teljesen. A Jedi Academy bár játékmenetében nem tért el sokban a Jedi Knight II-től, alaposan megváltoztatta a felállást: Kyle Katarn helyett a tanítványa lett a főhős, aki előtt a korábbiakhoz képest jóval szabadabban fejleszthette az erőképességeit, illetve maga dönthetett a küldetések sorrendjéről is.
A DMC őrületes rajtját követően nem volt kérdés, hogy a Capcom ráfekszik a sorozatra, így ragadott kardot 2003-ban Dante. A DMC 2 még eszelősebb, gyorsabb és látványosabb harcokat hozott, olyan karakterekkel, akiket egyszerűen nem lehetett nem imádni. Nagyjából ezt a hangulatot próbálta visszahozni a DMC 5 – inkább több, mint kevesebb sikerrel.
A fősodorbeli Unrealt nem szabad keverni a többjátékos módokra kihegyezett Tournamenttel és Championshippel! Az Unreal ugyanis eredetileg egy történetalapú FPS volt, szájtátós grafikával és technológiával felvértezve. Ennek volt egy mellékvágánya a legendás, és több részt megélt Tournament. Az Unreal II viszont inkább az egyjátékos részt volt hivatott tovább vinni, és bár maga a grafika valóban gyönyörű volt, játékként nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A megmentésére aztán készítettek hozzá egy multiplayer részt is, de ez sem volt hosszú életű.
A taktikus akciójátékok szerelmesei eléggé el voltak kényeztetve 2003-ban, hiszen nem is egy, hanem két remek játékra is elkölthették a pénzüket. Az I.G.I. 2 legnagyobb hibája talán az volt, hogy rossz időben, komoly konkurenciákkal szemben jelent meg, és néhány játékeleme és a grafikája elavultnak hatott mellettük.
Melyik a legjobb Postal evör? Naná, hogy a legendás második rész. Ezt pedig egyetlen későbbi folytatás sem tudta megismételni, mindegy, hogy azt egy másik, vagy az eredeti csapat próbálta meg. Macska mint hangtompító, összevissza hugyozás, határozottan PC-ellenes poénkodások és még sok más botrányos elem tette felejthetetlenné.
A Silent Hill 3-ra a legeslegnagyobb rajongók az utolsó jó Silent Hillként emlékeznek, pedig a negyedik sem volt rossz. A 2003-as etap a klasszikus receptet követte, de ezúttal az első részből (illetve némileg a Shattered Memories-ből is) ismerős Heather, azaz Henry Mason lányának szemszögéből fedezhettük, de inkább élhettük túl a halott város borzalmait.
Az XIII egyszerűen sosem tudott az a játék lenni, amit megérdemelne. Sem 2003-ban az eredetivel, sem pedig a 2020-as remake-kel nem lett egy sikeres program, amit utóbbi esetében még lehet is érteni, az előbbi viszont tényleg egy korszakos alkotás. A belga kém-képregényből készült játék minden téren telitalálat, de a jól konzerváló cel-shaded grafika sokakat elriaszthatott, miközben a Call of Duty soha nem látott valósághűséggel nyűgözte le a világot.
Sokan ezt a játékot tartják a valaha készült legjobb GTA-klónnak, amivel én azért tudnék vitatkozni, az viszont kétségtelen, hogy az egyik legegyedibb. A Simpsonékkal teljesen szabadon bejárhatjuk és felfedezhettük Springfieldet, és mivel a játék az animációs sorozatra is jellemző külcsínt kapta, a mai napig élvezetes móka.
Na? Nálad is betalált a nosztalgia? Az idei évünk lesz-e olyan erős, mint a 2003-as?
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…