Azt hihetnénk, hogy az év első és utolsó napjaiban nem igazán kapunk játékbejelentéseket, ám nem is tévedhetnénk nagyobbat. Ezúttal a Starbreeze Studios és Overkill Software cáfolt rá erre a megállapításra, nem is akármilyen módon. Ha elsőre nem ismerős a két stúdió neve, aggodalomra semmi ok, ám az általuk gondozott játéksorozattal már biztosan találkozott szinte minden gamer.
Ez pedig nem más, mint a PayDay. A sorozat első címe, a Payday: The Heist 2011-ben jelent meg, míg a folytatásra egészen 2013-ig kellett várnunk. A harmadik részt már 2018-ban bejelentették, ám a Starbreeze-nek komoly anyagi veszteségekkel és rendőrségi ügyekkel kellett megküzdenie az elmúlt pár évben. Egészen 2021-ig kellett várni arra, hogy megfelelő kiadót sikerüljön találni a PayDay 3-hoz.
Pár órája megérkezett az első trailer!
A trailer nem túl árulkodó, azt láthatjuk, hogy négy alak az éjszakai New Yorkot szemléli, nagy eséllyel szilveszterkor. Most láthatjuk először a hivatalos PayDay 3 logót is, ám ez sem okoz túl nagy meglepetést. A megjelenés pontos időpontja és a játék gépigénye ismeretlen, az azonban biztos, hogy még idén megérkezik. Feltehetőleg a játék alapkoncepciója sem változik, azaz továbbra is bankokat kell kirabolnunk többedmagunkkal. A korábbi ígéretek szerint a város élőnek fog hatni, illetve legalább másfél évig új tartalmak is érkeznek majd a PayDay 3-hoz. A cím az elmúlt órákban fel is került a Steam felületére, így akár fel is helyezhetjük a virtuális kívánság listánkra.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…