Az ukrajnai háborúban, a Bahmutban hónapok óta zajló összecsapásokban tragikus körülmények között december 22-én életét veszítette az eredeti STALKER játéksorozat veterán fejlesztője, a 38 éves Volodimir Jezsov – számolt be róla a 444. A néhai játékfejlesztő halálhírét a testvére erősítette meg a Meduza nevű hírportálon keresztül.
December második felében az orosz hadsereg és a Wagner-csoport erői előrenyomultak a donecki terület keleti szélén fekvő Bahmut városánál, és bejutottak a civilek által lakott részekre is – írja a portál. Bahmutnál nyár óta kemény csata zajlik, de a harcok korábban a város keleti bejárata előtti nyílt terepre korlátozódtak. Az offenzíva ugyanakkor az utóbbi napokban lassulni látszik.
Jezsov 2003 és 2007 között dolgozott a STALKER játékokat készítő GSC Game Worldnél, vagyis a fejlesztő legfőképp az első részeken – a Shadow of Chernobylon és a Clear Sky-on – dolgozott, míg a Call of Pripyat című folytatás egyik karakterét állítólag róla mintázták. Mindeközben részt vett a Cossacks 2 és a Heroes of Annihilated Empires stratégiai programok fejlesztésében, majd a GSC után a a Sherlock Holmes-játékairól ismert Frogwaresnél helyezkedett el.
Az orosz invázió februári hírére azonban rögtön otthagyta a munkát, majd fegyvert ragadva önként jelentkezett a hazája védelmére. Köszönük a remek programokat, az emlékeket,
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…