Nagyon tanulságos eredményt hozott ki hazánkra nézve (is) a Deloitte internethasználati szokásokra vonatkozó mérése: azt kutatták, hogy a userek milyen szempontok alapján döntenek az egyes szolgáltatások között. Kiderült, hogy a gyorsaság kevésbé fontos, mint az, hogy a kapcsolat stabil legyen. Rajtunk kívül cseh, lengyel és német felhasználókat kérdeztek –
hazánkból kétezer 18-65 éves internetező válaszolt.
A közvéleménykutató eredményeit a HVG szemlézte. Megállapították, hogy csak minden negyedik előfizető rendelkezik legalább 50 Mbit/s sebességű nettel, pedig kétharmaduk 500 Mbit/s feletti csomagot tart ideálisnak, miközben az 1 Gbit/s már igazi érték. Utóbbi optikai üvegszálas hálózattal válik elérhetővé, és bár ennek kiépítése az ország nagy területén jelenleg is tart, a legtöbben nem érzik problémásnak a vele járó földmunkákat.
Felmérték azt is, hogy milyen szempontok fontosak a felhasználóknak, mielőtt kiválasztják a leendő internetszolgáltatót: 94 százalékuk a stabil kapcsolatot jelölte meg a legelső helyen, szóval elég egyértelmű, hogy a megbízhatóság még mindig vastagon előzi a gyorsaságot. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy minden ötödik jelezte: hajlandó fizetni másodlagos forrásért, csak online maradjon, ha az elsődleges leáll.
Gábor János 2024.02.07. - A CD Projekt RED bejelentette, hogy több magasan jegyzett szakemberrel bővült…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…