Gaming

Erre készülj: A Microsoft reklámokkal áraszthatja el a multiplayer játékokat

Volt nagy balhé, amikor a Take Two egyszer csak úgy döntött, hogy a teljes áron kínált NBA játékukba elkerülhetetlen reklámokat pakolnak. Pedig ez a bevételnövelő módszer alapvetően nem egy játékidegen jelenség, hiszen a legtöbb mobilos címnél szinte alapvetésnek számít, és korábban is lehetett már szerencsénk hasonlóhoz teljes árú PC-s és konzolos játékban is.

Volt olyan, amikor közelgő filmeket reklámoztak játékokban, de megesett, hogy a Barack Obama elnöki esélyeit próbálták meg játékokon belül kihelyezett plakátokon keresztül növelni, vagy amikor 2016-ban a Disney hasonló módszerekhez fordult az Elliott, a sárkány című meséjük promózására. A sort pedig nagyon sokáig lehetne még folytatni, és valószínűleg nem mostanság fogunk kifogyni a példákból.

 

A videojáték, mint szórakozási forma az elmúlt években őrületesen népszerűvé vált, bevételeiben pedig már a film- és a zeneipart is messze lekörözik. ezzel párhuzamosan a játékipar is alaposan átalakulóban van, és minden más formához hasonlóan egyre inkább szolgáltatásként kezdenek rá tekinteni. Ezt érhetjük tetten például az egyre gyarapodó játékszolgáltatásokban, illetve a játékok felépítésében, modellváltásukban.

Manapság már nem találunk olyan online programot, amiben ne lenne valamilyen Battle Pass-rendszer, ahogy egyre kevesebb az olyan cím, amihez ne érkezne rövid úton valamilyen extra tartalom, kiegészítő, vagy más fizetős digitális tartalom, amire elverhetné az ember a pénzét. De mindegy melyikről van szó, a cél egy és ugyanaz: a kiadó és/vagy a stúdió bevételének duzzasztása.

Ennek lehet egy következő állomása a korábban már említett játékokon belül elhelyezett reklámok, melyekkel ezúttal már nem a játékosok, hanem a cégek zsebéből csalnának ki némi extra dohányt. Ennek a hirdetési modellnek a legtökéletesebb alanyai a többjátékos mókára kihegyezett címek, mint a League of Legends, a Valorant, a Fortnite, a Warzone, vagy a FIFA, melyekkel egyszerre nem egy, hanem akár több tucat embernek lehet megjeleníteni egyetlen reklámot.

Persze nem kifejezetten érdemes reklámokkal kihúzni a gyufát a játékosoknál, ezért a vállalatok olyan módszereken dolgoznak, melyekkel nem tolakodó módon, kevésbé agresszívan és zavaróan jeleníthetnének meg hirdetéseket bizonyos játékokban. A Microsoft legalábbis egészen biztosan egy ilyen rendszeren ügyködik már nem olyan nagy titokban, a Gamesual ugyanis kiszúrta az erre vonatkozó szabadalmukat.

„Személyre szabott tartalom biztosítása a nem tolakodó online játékélményhez”.

– áll a leírásban, ami egy igen kifinomult speciális hirdetéses modellre utal. A redmondiak eszerint egy olyan rendszert honosítanának meg a játékiparban, ami kifejezetten a játékos egyéni preferenciái, érdeklődése alapján kiválasztott reklámokat jelenítene meg a játékokon belül. Például a Fortnite pályáján lévő óriástáblákon minden játékos valami mást láthatna.

A szabadalomhoz mellékelt ábrákon személyre szabott hirdetések láthatók egy autós játékban a hirdetőtáblákon, egy futballjátékban a kapu mögötti hirdetőoszlopon, valamint sportjátékokban a ruhákon elhelyezett márkajelzéseken – szúrta ki a PC Mag. A hirdetések emellett valós időben, „folyamatosan látható” helyeken jelennének meg aszerint, hogy ki játszik, amit a játékhoz használt fiók ellenőrzésével állapítanának meg.

A Microsoft az elmúlt időszakban különösen élénken érdeklődik a videojátékos hirdetésekben. Nemrég például az Xbox rendszermenüjében kezdtek reklámokkal kísérletezni, de ezek egyelőre kimerülnek a játékajánlókban. A fenti szabadalom azonban ennél jóval tovább megy, ami kifejezetten arra ösztönzné a fejlesztőket, hogy úgy alakítsák  a játékaikat, hogy azok reklámkompatibilisek legyen – lévén ezzel az eladásokon, ingyenes címek esetében a játékon belüli vásárlásokon túl reklámbevételeket is tudnának generálni.

Fontos azonban, hogy ez a módszer kizárólag az online játszható játékokkal működne, hiszen folyamatos internetkapcsolatot igényel. Azt viszont már nagyjából meg is tudjuk jósolni, hogy mely címeket érintené mindenképp, ha élesedik:

  • az EA játékait egészen biztosan, már csak az EA Play-Game Pass összefonódás miatt is (FIFA, Battlefield, Battlefront, NHL, Need for Speed)
  • a Riot népszerű játékaiban is helyet kaphat, melyek véletlenül pont most kerültek a Game Pass kínálatába – méghozzá az összes hőssel automatikusan feloldva (LoL, Valorant, Runterra, TFT)
  • ha pedig végül sikerül megvennie a Microsoftnak az Activision Blizzardot, akkor az ő alkotásaik sem mentesülnének (Call of Duty-Warzone, Overwatch)

Egy szabadalom természetesen még nem jelenti egyenesen azt, hogy valóban meg is valósul, mindenesetre érdemes lehet felkészülni arra, hogy a világ legnépszerűbb játékait hamarosan ellephetik a reklámok.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Borítókép eredetije: Kotaku

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ilyen beteg ultrarealisztikus horrjátékot még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

3 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

5 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

5 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

5 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

5 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

6 óra telt el azóta...