Tech/Tudomány

Svájc betiltja az elektromos autókat, sőt a játékkonzolokat is korlátozza

Különös döntést hozott az energiaválság miatt Svájc kormánya, ahol többek között a játékkonzolokat sem lehet úgy használni, mint eddig. A dolog persze nem csak a gamereket érinti, hanem az elektromos autókat is. Miközben Svájc igyekszik környezettudatos lenni, és csökkenteni a benzinnel és gázolajjal működő autók számát az utakon, úgy tűnik, még az is lehet, hogy elektromos autót sem lehet majd használni. A DailyMail beszámolója szerint

Svájc megtilthatja az elektromos autók használatát, amennyiben az országnak ezen a télen elfogy az energiája.

Ezek tehát egyelőre csak vészhelyzeti tervek, amennyiben valóban áramszünet sújtaná Svájcot. Ebben az esetben csak vészhelyzetben lehet majd használni az elektromos autókat. Sőt, ha így alakul, a boltok nyitvatartási idejét naponta akár két órával csökkenhet, az éjszakai szórakozóhelyek fűtését ki kell majd kapcsolni, és minden épületet legfeljebb 20 °C-ra lehet fűteni.

A streaming és a gaming is bajban lehet

A válságintézkedések keretében betilthatják a streaming-szolgáltatásokat (Netflix, HBO Max stb.) sőt a játékkonzolok használatát is. Továbbá kikapcsolhatják a karácsonyi fényeket, és bezárhatnak minden sportstadiont és szabadidős létesítményt. Svájc attól tart, hogy az elkövetkező hónapokban energiahiány lesz náluk, mivel az ország nagymértékben függ az importtól.

Amennyiben ezen a télen valóban hatalmas energiaválság alakulna ki Svájcban, úgy érvénybe lépnek a korlátozások egyes szintjei. Ez azt jelenheti, hogy többek között a streaming-szolgáltatókat arra kérhetik, hogy a videók felbontása még a HD-t se érje el.

Elektromos autót majd csak akkor lehet használni, ha vészhelyzet van, például vásárolni kell menni, orvoshoz, vagy bíróságra, esetleg templomba. A nyilvános fürdőkben elzárják a meleg vizet, a magánlakásokban tilos lesz a légkondit használni, sőt hősugárzót is. A tiltás a játékkonzolokra is érvényes lehet, tehát azokat sem lehet majd használni, hogy ezzel is csökkentsék az energiafogyasztást.

Szó szerint tehát a konzoljáték lehet tiltott.

A legszélsőségesebb intézkedések értelmében minden szabadidős üzletet be kell zárni, és minden sportmérkőzést betiltanak, ahogy a koncerteket, a színházakat is.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

13 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

44 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

1 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

3 óra telt el azóta...