Tech/Tudomány

Megvan, mikortól kötelező az USB-C-s iPhone és minden Apple cucc

Arról bizonyára hallottál már, hogy az Európai Parlament még ősszel döntött úgy, hogy kötelezővé, vagyis egységessé teszi az EU-ban az USB-C csatlakozók használatát. A szabályozás értelmében tehát az Apple-nek is át kell térnie majd a Lightning csatlakozóról, legnagyobb bánatukra. Az EU célja az volt, hogy az Apple ne kényszeríthesse a vásárlókat arra, hogy saját, semmi mással nem kompatibilis termékeket forgalmazzanak.

Már megvan a dátum is: 2024. december 28-tól minden Apple termék esetében (is) kötelező az USB-C.

Ahogy arról a PCFórum beszámol, a korábban elfogadott rendeletet nemrég egészítették ki a pontos dátummal. Ennek értelmében minden iPhone, tablet, digitális kamera, fejhallgató, konzol, hordozható hangszóró, billentyűzet, egér és laptop rendelkezzen kell USC-C csatlakozóval.

Az Apple egyébként már beletörődött a dologba, sőt az is lehetséges, hogy a dátumnál előbb áttérnek az USB-C-re. Hogy mikor azt nem lehet tudni, de nincs kizárva, hogy már a jövőre bemutatott új iPhone-ok is új csatlakozóval érkeznek. Szerinted ez jó döntés?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

5 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

9 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

11 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

11 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

11 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

12 óra telt el azóta...