Az emberiséget nem különösebben fenyegeti a veszély, hogy közelebbi ismertséget kössön egy fekete lyukkal, hiszen a hozzánk legközelebbi is mintegy 1000 fényévnyire található.

Mondjuk ez csillagászati léptékben nem is olyan vészes távolság, de az emberi érzékelés számára felfoghatatlan, hiszen még a fény sebességével haladva is minimum ezer év, mire sikerülne randira hívni. Igaz, ez nem feltétlenül lenne okos dolog, lévén a fekete lyukak hírhedten kapcsolatfüggők, melyek öleléséből lehetetlen volna szabadulni.

Az emberiség egy érdeklődő részét azonban a felfedezésük, majd létezésük bizonyításának pillanata óta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon mi lehet egy fekete lyuk belsejében? Milyen körülmények uralkodnak odabenn, és vajon mi történne, ha fejest ugranánk bele?

A kérdést gyorsan megválaszolva:

nem tenne jót az ember egészségének, ha megpróbálná megismételni Matthew McConaughey mutatványát, mert a jelenlegi tudásunk szerint egyenlő lenne a biztos halállal. A nem gyors – és részben hipotetikus válasz azonban ennél sokkal érdekesebb. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy pontosan milyen fajta-féle fekete lyukba próbálunk beleesni.

Persze az összes fekete lyuk éjnél is feketébb, sőt, az emberi szem és a hagyományos eszközök számára láthatatlanok. Ennek az az oka, hogy egy fekete lyuk olyan szélsőséges hely, ahol olyan erős a gravitáció, amiból még a fény sem, úgy pedig semmi sem képes szabadulni. Emiatt a fekete lyukat szinte csak akkor láthatjuk, amikor épp táplálkozik valamelyik csillagból, esetleg gázfelhőből, mikor közel kerülnek az eseményhorizonthoz – ekkor valami hasonló látványt nyújthatnak, mint a Csillagok között című filmben.

Az eseményhorizonton túl kezdődik a lyuk, aminek közepén a szingularitás található. Itt olyan erős a gravitáció, ami tulajdonképpen végtelenül meggörbíti a téridőt, és ahol megszűnnek létezni a fizika általunk ismert törvényei, szabályai. Ez azt jelenti, hogy egzakt válasz, hogy mi is van odabent nincsenek, csupán spekulálni tudunk róla. Ide eljutni a legtöbb esetben életveszélyes lenne – de nem mindben lehetetlen.

Fontos ugyanis, hogy milyen típusú fekete lyukba gabalyodnánk bele.

Fekete lyuk és fekete lyuk között óriási különbségek lehetnek. Mondjuk egyikbe sem vennék retúrjegyet, lévén a visszajutás semmilyen esetben sem garancia, sőt, egyiknél-másiknál már az odaút is halálos.

A legalapvetőbb szinteken háromfélét lehet megkülönböztetni belőlük:

• a csillagtömegű fekete lyukat: melyek az üzemanyagukat kimerítő, majd önmagukba összeomló csillagokból keletkeznek,
• a közepes tömegű fekete lyukakat: melyek keletkezése máig rejtélyes,
• és a szupermasszív fekete lyukakat: melyek több fekete lyuk összeolvadásával jönnek létre, a tömegük pedig a Napunkénak a tízmilliárdszorosa is lehet.

Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy a legkeményebb körülmények a szupermasszívokban uralkodnak, ez azonban téves. A kisebb fekete lyukak valójában drámaibb gravitációs gradienssel és sokkal szélsőségesebb árapályerőkkel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy nagyon kis távolságokon belül változik drasztikus mértékben a gravitáció.

Ez számunkra azért fontos, mert közelítve egy csillagtömegű lyukhoz, először csak a körülöttünk húzódó világ furcsa, lencseszerű eltorzulását vennénk észre. Ezután, néhány pillanattal később megkezdődik a spagettizálódás, azaz az a folyamat, amikor a gravitáció szélsőségei miatt a testünk különböző pontjain összemenne, míg máshol megnyúlna.

Egy ilyen fekete lyuk közelében szó szerint spagetti tésztává változna az ember, meg sem élnénk, hogy átjussunk az eseményhorizonton.

Egy szupermasszív fekete lyuk már egy sokkal jobb választás lenne.

Sagittarius A

A Tejútrendszer kellős közepén véletlenül pont van egy szupermasszív fekete lyuk, a 44 millió km átmérőjű, és körülbelül 4,31 millió naptömegű ‘Sagittarius A’, bár elég sokáig tartana odajutni, szóval megspórolok egy kis időt és elárulom, mi történne, ha…

Szóval míg óvatosan próbálnánk megközelíteni a Sagittarius A-t, az eseményhorizonthoz érve azt éreznénk, hogy egyre nagyobb erővel szippant minket magához. Mivel ez egy szupermasszív lyuk, elméletben nemcsak a közelségét, de akár még az eseményhorizontot is túlélhetnénk – speciális eszközök segítségével természetesen, nehogy véletlenül az iszonyatos sebesség miatt elégjünk. Az igazi kaland viszont az eseményhorizontnál kezdődne.

Tételezzük fel, hogy épségben sikerül bejutnunk a Sagittarius A eseményhorizontjába: amint áthaladunk a határon, mi még képesek lennénk kilátni belőle, a külső szemlélő számára azonban eltűnnénk szem elől, vagy kvázi örökké befagynánk abba az adott pillanatba. De nem csak nem látna, de kapcsolatba sem nagyon tudnánk lépni a külsőkkel, hiszen az erős gravitációs vonzás miatt még a fény is felénk hullana vissza.

Totálisan egyedül maradnánk, de jó hír, hogy a csillagtömegű fekete lyukkal ellentétben nem válunk bolognaivá.

Mindeközben azt is látnánk, hogy az extrém gravitációs erők miként torzítják a dolgokat körülöttünk, egészen addig, amíg át nem érünk a túloldalra, ahol messze már vár minket az egyébként egészen apró szingularitás. Viszont, mint mondtam, az eseményhorizonton kívülre semmilyen információ nem képes belülről jutni, így sosem tudjuk meg, hogy mindez pontosan milyen, azt pedig végképp nem, hogy a szingularitásban mi várhat a szemlélőre.

De valami hasonló látvány volna:

Az azonban szinte borítékolható, hogy az amúgy kifejezetten törékeny emberi szervezet nem sokáig volna képes elviselni az ilyen extrém környezetet, szóval teljesen mindegy, melyik lyukba pottyannánk, valószínűleg egyiket sem élnénk túl. Ha pedig mégis, azt sosem tudnánk meg…

…vagy mégis?

Elméletben, de szigorúan csak elméletben lehetséges lenne kijutni egy fekete lyukból. A kutatók egy ideje már aktívan vizsgálják a fehér lyukak témáját, melyek a fekete testvéreik kevésbé mohó inverz ikertestvérei. Néhány elmélet szerint míg a fekete lyukba csak bejutni lehet, addig a fehér lyuk eseményhorizontja egy belépést tiltó határ – a téridő legexkluzívabb klubja.

Ha igazak ezek az elméletek, akkor a fekete és a fehér lyukakat egy féreglyuk kötheti össze, azaz ami az egyiken bemegy, az a másikon kijön. A bibi csak az, hogy mivel mindkét objektum akkora tömegű, hogy meggörbíti a téridőt, a távozás nemcsak bárhol az univerzumban megtörténhet, hanem bármikor.

Fent a fekete, alul pedig a fehér lyuk, amiket egy féreglyuk köt össze | Kép: Space.com

Tételezzük fel hát, hogy ez így van. Ebben az esetben hiába éltük túl sikeresen a szupermasszív fekete lyukkal való intim találkozást, soha senkinek nem tudnánk elbüszkélkedni vele, ugyanis könnyen csak évmilliókkal később jutnánk ki belőle. Ez belül számunkra mindössze néhány pillanatnak érződne, vagyis nem sokat öregednénk, ami jó hír, de sanszos, hogy soha senkit nem hívnánk el kávézni a tükörképünkön kívül.

A fehér lyukak létezését azonban eddig semmilyen felfedezés nem támasztotta alá, és bár a témával maga Einstein és Stephen Hawking is foglalkozott, a Csillagok között című filmen túl sehol nem találkozhatunk velük.

Ezt is olvasd el:

Ilyen lesz az apokalipszis – Ezen az 5 módon semmisülhet meg az univerzum

források: Newsweek, Space.com, BBC Earth, Astronomy,