Gaming

Hivatalos: Kína megoldotta a kiskorúak játékfüggőségét

Sokat írtunk már nektek arról, hogy milyen sanyarú a kínai gamerek élete. Még azoké is, akik tulajdonképpen nem játékfüggők, csak egy kis szórakozásra vágynak. Hogy kontextusba helyezzük: Kína valóban hosszú évek óta küzd a játékfüggőséggel, ami miatt valóban életek mennek tönkre. Egyes gyerekek ugyanis tényleg semmi mást nem csinálnak, csakis játszanak. Néhány éve arról is hallani lehetett, hogy igen szigorú katonai tábor jött létre, ahol leszoktatják a fiatalokat a játékokról. Tavaly pedig mindenki kiakadt, amikor kiderült: jelentősen csökkentik a 18 éven aluliak játékidejét: heti pár órára.

Persze amióta léteznek játékok, azóta aggódnak a szülők, tanárok és az politikai vezetők, hogy a játékok rosszak, erőszakossá- és függővé tesznek. Közben számos kutatás igyekszik bizonyítani az ellenkezőjét, de amikor a média rossz színben tüntet fel egy játékot, a közvélemény mindig a gamerek ellen fordul.

Szóval Kínában is általános problémáról beszélhetünk, legalábbis az biztos, hogy a kínai államvezetés igen komolyan veszi az ügyet, és mindent megtesznek a játékfüggőség ellen. Most azonban a kínai Játékkiadók Szövetségének Bizottsága azt állítja, hogy

„megoldotta” a kiskorúak játékfüggőségét.

Tavaly augusztus óta az országban szigorú szabályozásokkal igyekeznek visszaszorítani a fiatalok videojátékokkal töltött idejét. Bevezették például, hogy a gyerekek pénteken, szombaton és vasárnap játszhassanak csak egy órát.

A GPC adatai szerint úgy tűnik, hogy ez talán bevált: a kiskorúak 75%-a heti három óránál kevesebbet játszott videojátékokkal. Mivel ebben a Tencent is nagy szerepet játszott (például egy óra után letiltotta a játékokat az adott napon) a bizottság ki is emelte a céget a „figyelemre méltó eredményért”. Ezek szerint a tiltással nem csak azt sikerült elérni, hogy a kiskorúak ne tudjanak játszani, de ezek szerint ezzel megszűnt a játékfüggőség is. Végülis logikus: ha elveszed a játékot, nem lehet függő a gyerek. Nem?

A Kotaku szerint ennek fényében előfordulhat, hogy enyhítenek a korlátozások, de ez egyáltalán nem biztos. És persze azt sem tudjuk, hogy a fiatalok Kínában hány esetben kerülik meg a szabályozást, ilyen-olyan eszközökkel. Ők bizonyára nincsenek benne a statisztikában.

Te mit szólnál, ha nálunk is csak heti 3 órát lehetne játszani?

Ezt láttad már?

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

DV

Korábbi cikkek

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

13 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...