Tech/Tudomány

Windowson játszol? – Nagy gondokat okozhat a legújabb frissítés

A Windows-frissítések sosem voltak a játékosok legjobb barátai, ez pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem is mostanában fog rendeződni a felek között. Ugyanis mint kiderült, a Windows 11 nem különösebben próbálkozik zöld ágra vergődni a PC-s játékosokkal, így ahogyan lenni szokott, a legújabb frissítés után nem pont úgy futnak a játékok, ahogyan a gépek specifikációi szerint minimum illene.

A problémát már a Microsoft is jegyezte, sőt, még a szóban forgó Windows 11 22H2-es frissítést is leállította, azaz automatikusan már senkinél nem települ. A Digital Trends azonban megjegyzi, hogy az eredetileg október 4-én kifutott frissítést manuálisan még mindig el lehet érni, de egyelőre senkinek nem javasolják, ugyanis

számos játékban komoly teljesítménybeli problémákat, szaggatást, esetleg kifagyást okoz.

A Microsoft szerint a drasztikus teljesítményromlást az okozza, hogy a frissítés után az érintett játékok és alkalmazások véletlenül olyan GPU-teljesítmény hibakeresési funkciókat engedélyeznek, amelyeket normális esetben a fogyasztóknak nem lenne szabad használniuk.

A redmondiak mindenkit arra kérnek, hogy semmilyen formában ne töltsék le a 22H2-es frissítést, csak azután, hogy javították a problémákat. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, azt nem tudni, de elméletben minden Window 11 felhasználó értesítést fog kapni róla.

Egyébként nem ez az első eset, hogy a Windows 11 újabb verziói belekavarnak az alapvető működésekbe. a 22H2-es frissítés például más kalamajkát is okozott – többek között néhány nyomtatót sem lehet rendeltetésszerűen használni, de előfordultak SMB-teljesítményproblémák, de mér a kulcsfontosságú biztonsági szolgáltatásba, a Windows Hello működésébe is csúnyán bezavar.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

37 perc telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

38 perc telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

38 perc telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

1 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

2 óra telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

2 óra telt el azóta...