Gaming

Tudtad? – Kutyáknak is készítenek videojátékokat, hogy megmenthessük őket

Nemrégiben egy érdekes kutatásról számolt be a HVG, melynek központi témája, hogy bizony sajnos a kutyáknál is kialakulhat az időskori demencia. Régóta tudjuk, hogy a demencia kezelésében régóta fontos szerepet játszanak a videojátékok, sok alkalmazás igyekszik segíteni a betegség kezelését és kutatását. Azonban érdemes tudni, hogy a kutyákat érintő demencia miatt is készítenek videojátékokat.

A JoiPaw nevű startup kutyáknak szánt videojáték-sorozatot készít, aminek célja, hogy segítse a demencia kutatását négylábú társaink körében.

 

Sajnos tehát az időskori demencia a kutyákat sem kerüli el. Ennek tünete lehet, hogy a kutya már nem igazán ismeri fel a dolgokat a házban, nekimehet dolgoknak, mérges lehet korábban barátként kezelt kutyákra vagy emberekre.

„Szeretnénk segíteni a kutyáknak, hogy egészségesebb életet éljenek, és persze meg akarjuk mutatni a világnak, hogy a kutyák mennyire intelligensek” – mondta Dersim Avdar, a JoiPaw alapítója a TechCrunchnak.

A fent látható játék célja tehát nem csak az, hogy a kutyus jól szórakozzon és gamer legyen, hanem az is, hogy idővel segíteni tudjunk rajtuk.

Egyébként láttál már gamer állatokat?

 

DV

Korábbi cikkek

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

1 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

1 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

2 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

2 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

2 óra telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

2 óra telt el azóta...