Életmód

Ezért ült börtönben Bill Gates és Steve Jobs – egyikük HÁROMSZOR is!

Ha az utóbbi 1-2 évtized legjelentősebb IT-technológiai úttörőit kellene egymás mellé állítanunk, akkor érdekes, hogy például közülük:

  • Steve Jobs
  • Bill Gates
  • Larry Page
  • Mark Zuckerberg
  • Elon Musk
  • Jeff Bezos

PONT a rém fegyelmezett Jobs és a techhippi Gates volt az, akiket már lesitteltek. Mondjuk a többieknek is van rá esélyük, csak egészen más okokból…

Forrás: Wikipedia

A Microsoft és az Apple alapítóiról nem feltételezted volna, hogy mennyire piti ügyek miatt kerültek rács mögé. A Corruptico.com volt olyan kedves és előtúrta a Gates rabosításakor készült fotókat. Láthatóan élvezte a helyzetet – hacsak nem növényi eredetű a jókedv (mi megpisiltettük volna):

A Windows atyja mindössze 22 éves volt, amikor 1977-ben közlekedési kihágás miatt letartóztatták. Már akkor is jól ment a szekér: a fiatal cég vezetője egy Porschét hajtott, csak épp’ nem túl diszkréten:

túl gyorsan ment, nem állt meg egy stopnál és nem volt jogosítványa.

Mindössze ennyit tudunk abból, ami a történt, mert bizarr módon az albuquerque-i rendőrség irattárában nem maradt fenn jelentés az esetről. Ez vagy a hatóság hanyagságának, vagy egy minden hájjal megkent ügyvéd találékonyságának lehet az eredménye, de Gates-nek nem ez volt az egyetlen és első vétsége.

Talán azt magyarázzák egymásnak, hogy hogyan kell megúszni a gyorshajtást.

Elbeszélésekből lehet tudni, hogy Billy kezén a fenti esetet megelőzően, 1975-ben is kattant már bilincs. Nagyon furcsa, hogy hivatalos dokumentum erről sem került elő, és micsoda véletlen:

az iratok ezúttal is az albuquerque-i rendőrség archívumából hiányoztak,

hiszen úgy tudni, hogy az ő körzetükben tartóztatták le (mondjuk más források Washington-t is említenek), megint csak közlekedési szabálysértés miatt.

A harmadik ügye volt a legkonkrétabb: 1989-ben ittas vezetés gyanújával vették őrizetbe, viszont később ejtették az ellene felhozott vádakat. Erre és a korábban történt incidensekre – amelyekkel összefüggésbe hozták a másik Microsoft-alapítót, Paul Allen-t is, csak senki nem tudta bizonyítani – úgy reagált a cég szóvivője, hogy

„Bill-nek köztudottan nem túl jó a vezetési statisztikája”.

Egyébként nem különösebben szégyelli, inkább kineveti a dolgot: a BuzzFeed észrevette, hogy több Microsoft alkalmazásban is feltűnik a rabosításakor készült fotók sziluettje. Mint kiderült, Gates tudtával és beleegyezésével használták fel őket a Windows néhány programjához. Ne mondd, hogy nem ismerős:

Steve Jobs-nak a fentieknél jóval banálisabb okok miatt sikerült rács mögé kerülnie – igaz, neki is az országúton akadt gondja a törvény zord őreivel, 1975-ben. Nem tudni mit vétett, de az biztos, hogy

50 dolláros büntetést kapott érte – és nem fizette be.

Az ekkor még csak 20 éves Apple-alapítót az eugene-i rendőrök igazoltatták fiatalkorú alkoholfogyasztás gyanúja miatt (Oregonban csak 21 év felett legális az alkoholfogyasztás), de kiderült, hogy már érvényben van ellene egy letartóztatási parancs – a befizetetlen bírság miatt. Bevitték, leülte (vagy kifizette), nincs itt semmi látnivaló, DE

talán ki sem derül az egész, ha Jobs 1988-ban nem kér hozzáférést bizalmas nemzetbiztonsági anyagokhoz a Pentagontól.

Egy ilyen kérvény törvényszerűen azzal jár, hogy az illetőt átvilágítja az Amerikai Védelmi Minisztérium – emlékeztet a Rakéta.hu, hozzátéve, hogy a vizsgálat dokumentációjából a Wired szerint kimaradt a ’75-ös ügy, mert Jobs nem tett róla említést a vallomásában (holott arról gond nélkül beszélt, hogy fiatalon rendszeresen füvezett és LSD-zett). Ezek szerint ő kevésbé találta szórakoztatónak az esetet, mint Gates…

… aki azóta persze jó útra tért:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

4 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

5 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

5 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

6 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

6 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

6 óra telt el azóta...