Tech/Tudomány

Elon Musk robotja ócska bóvli a Boston Dynamics BTS-re táncoló gépeihez képest

Mikor néhány hete Elon Musk „bevezetett minket a jövőbe” a szerényen csak Optimusra keresztelt robot proto-prototípusának a bemutatóján, a rajongói egyszerűen elaléltak a látottaktól. Bár valóban figyelemre méltó, hogy viszonylag (és kétszer aláhúzva, hogy állítólag) rövid idő alatt összedobtak egy részlegesen működőképes humanoid robotot, azért érdemes nagyon komoly fenntartásokkal kezelni azt, amit a Tesla és a SpaceX első embere ígér vagy mond.

Legalábbis nem most először fordulna elő vele, hogy egy icipicit eltúlozza a valóságot. Musk szerint pedig a robotja nem lesz kevesebb, mint maga a megtestesült jövő. Nos, pontosan ugyanezt a célt mások is kitűzték maguknak, mint például a közismert Boston Dynamics, ami már 30 éve foglalkozik robotikával, és ami voltaképp az iparág jelenlegi legnagyobb úttörőjeként van számon tartva.

Ez a vállalat több évtizedes munkával sem jutott még oda, amit Musk már jövőre ígér, azaz a humanoid robotok elterjedését, és hétköznapi használatát. Persze akadnak már olyan gépek, melyeket hasonló célokra használnak, de azokat jellemzően sok évnyi kutatás és fejlesztőmunka árán valósítottak meg – magáról az engedélyeztetési folyamatokról már nem is beszélve. Tehát, még ha Musk holnapra el is készülne a mindent megváltoztató csodagéppel, még akkor is egy csomó és hosszan tartó akadályt meg kellene ugornia ahhoz, hogy végül közhasználatba kerüljön.

És bár a Boston Dynamics toronymagasan előzi a konkurenseit, még neki sem sikerült leigáznia a Földet a „terminátoraival”. Az ő masináik mellett pedig Elon Musk Optimusa inkább tűnik bóvlinak, egy ócskavasnak, mint az emberi életet gyökeresen átalakító robotnak. Integetni tud, néhány lépést előre képes megtenni, de ennyi. A Boston Dynamics még fejlesztés alatt álló gépei mindeközben BTS-re ráncolnak – amikor épp nem parkouröznek.

A zenés-táncos videóban leginkább a BD Spot nevű kutyarobotjai ropják, de a végén feltűnik az Optimus legnagyobb vetélytársa, az Atlas, ami nemhogy integetni, de ugrálni, futni, egy lábon állni, és mint jól látható, táncolni is remekül képes. A BTS-videó egyébként a „Yet to Come” koncertjük apropójából a népszerű dél-koreai fiúbandával és a Hyundai Motorral közösen készült – ez utóbbi tavaly 1,1 milliárd dollárért vásárolta meg a Boston Dynamicset.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

54 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

58 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...