Tech/Tudomány

Egy 17 éves MAGYAR srác ötletét csinálja meg a LEGO – Jön a LEGO-csocsó!

A LEGO Ideas kezdeményezéséből tavaly már mi is csemegéztünk, bár nagyon úgy tűnik, hogy gyakrabban kellene így tennünk. Ennek lényege tulajdonképpen annyi, hogy a Legótól teljesen független kreatívok előállhatnak egy-egy érdekes, vagy egyenesen fantasztikus koncepcióval, amit aztán az Ideas oldalán a közönséggel több fordulón keresztül megszavaztatnak.

A legjobb alkotásokat aztán a LEGO is szemlézi, majd leül az alkotókkal, hogy megvitassák az ötlet megvalósítását. Érdemes tudni, hogy bár az évek során több ilyen került a boltok polcaira, a ténylegesen pályázott ötletek közül viszont csak kevés éri meg a fizikai kiadást. Ennek nyilván több oka is lehet, például ha valaki egy jogvédett brandből készít LEGO-szettet, akkor a jogbirtokossal is meg kell egyezni.

És hogy miért is kellett volna többször ránéznünk a LEGO Ideas oldalára?

Kép: LEGO

Nos, azért mert ezúttal egy 17 éves magyar tervezőzseni ötlete ért célt, amit a LEGO kiválasztott, hamarosan pedig boltokba is küldi.

A miskolci középiskolás Fehérvári Donát még tavaly tervezett egy LEGO-csocsóasztalt, amit a „We Love Sports!” építési kihívás keretében készített. Donát koncepciója aztán a 2021-es Lego Conon lett győztesnek hirdetve, ami már megelőlegezte neki a boltba kerülést, de a végleges szettet most mutatták csak be.

A LEGO-asztalifoci végleges terve azonban jóval kisebb, egészen pontosan feleakkora, mint amilyet Donát eredetileg tervezett, bár így is egészen pazarul fest, és tökéletesen játszható is. A kereskedelmi fogalomba kerülő LEGO Table Football 2339 alkatrészből fog állni, és összesen 22 minifigura jár mellé, ebből viszont négy rúdon csak 5-5 feszülhet egymásnak a pályán, a többi vagy a cserepadra, vagy a nézőtérre kerül. Ebből könnyen kimatekozható, hogy a LEGO-csocsót két emberre tervezték.

Kép: LEGO

Donát LEGO-csocsója a tervek szerint november 1-én fog megjelenni, a hivatalos oldal szerint 250 dolláros árcédulával, és bár magyar árat még nem ismerünk, a jelenlegi árfolyamon számolva ez 100-108 ezer forintot is jelenthet. Ez nyilván elég soknak tűnhet, főleg, hogy ennyiért már egy valódi csócsóasztalt is kapunk, a LEGO viszont sokkal kompaktabb, míg az eladásokból a magyar fiatal is részesül.

Thierry Henry és Marcus Rashford Donát LEGO-csocsójával játszik

Egyébként nem Donát az egyetlen magyar, akinek a terve végül meggyőzte előbb a közönséget, majd a Legót. 2019-ben Szabó Máté Mickey egeres ötlete is kiválasztásra került, ami a Disney ikonikus jelenetét ábrázolja a Steamboat Willie című rövid animációsfilmből. Ezt a szettet azonban a hivatalos oldalról mér nem lehet megrendelni, nagyobb szerencsével már csak boltokban találjuk meg.

Rajtuk kívül még egyetlen magyar koncepciója nem valósult meg.

Ezt is olvasd el:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Manipulálta a PlayStation 5, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

14 perc telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

2 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

3 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

5 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

6 óra telt el azóta...