Gaming

Ezt tudni eddig a Horizon Zero Dawn remastered-ről és MULTIPLAYER spinoffról!

A Horizon Zero Dawn-ról lényegében biztosra vehetjük, hogy kap egy szépen felújított változatot PlayStation 5-re (pedig már játszható rajta, 60 FPS-ben), viszont új információk láttak napvilágot egy hozzá fűződő, de teljesen új történetről.

A spinoff alighanem egy új mulitplayer game-et takar!

Forrás: Guerilla Games

A 2017-ben megjelent Horizon Zero Dawn nagyon szép meglepetés lett: eredeti címhez képest (magyarán úgy, hogy nem egy bejáratott franchise újabb részeként jelent meg)

már 20 millió eladott példány felett jár – amihez persze kellett, hogy PS4 mellett később PC-re is kiadják.

Mivel ez a játék és az idén februárban megjelent folytatás, a Horizon Forbidden West is egyezményes kritikai és közönségsiker, a fejlesztő Guerilla Games egyre bátrabban álmodhat egyre nagyobbat Aloy világához. Ennek következő, már gameplay videókon is látható darabja a Horizon Call of the Mountain VR lesz, amitől nem kevesebbet várnak, mint hogy tömegek kedvét hozza meg a feltehetőleg méregdrágán érkező PS VR2 headset megvásárlásához.

 

Ezt a bejelentést a Zero Dawn PS5-ös újragondolásának ölete követte – emlékeztet az MP1st-re hivatkozva a GameRant, megjegyezve: bár nem kizárt, hogy végül remake lesz, egyelőre felújított látványvilágról és már a Forbidden West-tel azonos minőségű karaktermodellezésről van szó. Az MP1st forrása egy szenzációs fejleményt is megszellőztetett, ami

egy PS5-re és PC-re egyaránt megjelenő online multiplayer játék kiadása lenne.

Az új game feltehetőleg spinoff, és jelen állás szerint ugyanúgy lehetséges, hogy kooperációs játékmenetet kap, mint az, hogy PvP stílusú lesz.

A multiplayer megjelenésére még nem vennénk mérget, bár ugyanez a forrás lebegtette meg a Call of the Mountain-t is, hónapokkal a VR-játék bejelentése előtt, és innen érkezett anno a Killzone – szintén igaznak bizonyult – leállításának híre. Hab a tortán, hogy a Guerillá-hoz ezek szerint elég jól becsatornázott szivárogtató – aki az Oops Leaks-re szeret csepegtetni – biztosra veszi: a Horizon univerzum folyamatos bővítés alatt áll, és fix, hogy minimum trilógia lesz.

Elég gazdag alapanyag a készülőfélben lévő tévésorozathoz is:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

5 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

7 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

7 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

7 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

7 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

8 óra telt el azóta...