Elérkeztünk szeptember elejéhez, mely azt jelenti, hogy heteken belül egy új éra köszönt be a Call of Duty életébe. Ezúttal ráadásul duplán is, hiszen a Modern Warfare II mellett nagy eséllyel debütálhat a battle royale mód újabb változata is. A fejlesztők már több bejegyzésben is elhintették a Warzone 2.0 kifejezést, így meglepő lenne, ha időközben elkaszálnák a projektet.
Ennek ellenére jelen pillanatban nem sokat tudunk az átállásról. Egy belsős dokumentum november közepét jelölte meg érkezési dátumnak, ám az elmúlt időszakban szinte minden nagyobb projekt csúszott pár hetet. Annak idején a Warzone Pacific is késett, ezúttal sem lenne elképzelhetetlen.
Napokon belül mindent megtudhatunk a Warzone 2-ről?
A fejlesztők egy „Call of Duty Next” névre hallgató eseménnyel jelentkeznek szeptember 15-én, éppen egy nappal a Playstation-exkluzív multiplayer béta előtt startja előtt. Nem titok, hogy rengeteg új információt kapnak a játékosok a címmel kapcsolatban, hogy aztán pár órával később már a szerencsések fejest is ugorhassanak az izgalmas tűzpárbajokba.
Ennél jobb alkalom nem is kell ahhoz, hogy a Warzone 2-vel kapcsolatban is megosszanak információkat az Activision munkatársai. Az augusztusi blogbejegyzésben is kiemelték, hogy a fő játékon kívül a BR mód és a mobilos változatot is jobban megismerhetjük. Sokan kíváncsiak arra, hogy mi lesz a megvásárolt skinek sorsa, de egy megerősített, pontos kezdési dátum sem jönne rosszul. A Modern Warfare II béta fájljai is árulkodóak lehetnek, így érdemes lehet még a félhivatalos szivárogtatás elé menni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a mobilos Warzone is már alpha teszt alatt van, így igazi multiplayer ünnep lehet majd a COD Next. Az esemény szeptember 15-én, csütörtökön kerül megrendezésre, a pontos kezdési időpont azonban még ismeretlen.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…