Több mint egy hete már a Warzone utolsó szezonját élvezhetjük. Az új EX1, RA 255 fegyverek mellett a régieket sem kímélte a Raven Software gárdája, így bizony bőven van mit tesztelni. A tartalomgyártóknak és „szakértőknek” nincs könnyű dolga, hiszen több mint 30 fegyverhez nyúltak hozzá a fejlesztők. A két legnagyobb nyertes az elmúlt napok tapasztalatai alapján a PPSh-41 és az M1 Garand lehet, ám úgy tűnik, hogy újabb jelentkezők is akadnak.
JGOD egy igazi Modern Warfare gyöngyszemre bukkanhatott?
A tartalomgyártó a statisztikák embere, így rögtön táblázatokkal és adatokkal próbálja alátámasztani az igazát. Hamar kiderül, hogy a 2019-es játékból ismerős Fennec TTK értéke kimagaslik a többi közül. Nem véletlenül, hiszen a tűzgyorsasága és az egyes lövedékekre lebontott sebzésértéke is a legjobbak között van. Egyetlen egy hátránya, hogy az újratöltést bizony jól kell időzíteni, így leginkább Solo és Duo módban ajánlott. Nézzük is a javasolt kiegészítők listáját:
A fegyverhez nem véletlenül választotta JGOD a Sleight of Hand perket, hiszen így az újratöltési időn kell jelentősen faragni. A 40 Round Drum szintén ezen segít, ezeket bevetve már bárki bátran a kezébe veheti a Modern Warfare időkből származó daragépet.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…