PUBG

Már Erangelen is csapathatjuk sportkocsival – Íme a PUBG x McLaren

Az elmúlt napokban a PUBG hivatalos közösségi csatornáinak bejegyzése alapján már lehetett sejteni, hogy készülnek valamire a fejlesztők. A rajongók hamar felismerték, hogy a teaser videókon és képeken a McLaren sportautóját látjuk, így várható volt, hogy a következő patch notes-ban már erről is kapunk némi információt. Nem is kellett erre sokat várni, a hét második felében meg is érkezett a PUBG 19.2-es verziója, mely után már nem volt kérdés, hogy valóban kollaborált a kiadó a sportkocsikat gyártó céggel.

Külön kategóriát kapnak az ilyen jellegű skinek!

Korábban is szerezhettünk járművekre alkalmazható textúrákat, skineket. A 19.2-es frissítéstől kezdve azonban két részre bontják ezeket a fejlesztők. Egyrészt maradnak a „Basic” névre hallgató, korábban már megszokott skinek. A Special kategóriába pedig a McLaren skinekhez hasonló kozmetikai tárgyak kerülnek majd be.

McLaren konténer

A járműveket használhatjuk a régi, megszokott „F” gombbal, ám a „H” gomb lenyomásával az általunk kiválasztott kinézettel ruházhatjuk fel. Egy speciális effekt kerül az autóra, ám ezt gyakorlatilag bármilyen interakció (vezetés, ütközés, sebzés) megszakítja majd. A McLaren skineket a játék Coupe RB autóira pakolhatjuk majd fel, természetesen ettől sem gyorsabb, sem „erősebb”  nem lesz az. Ezen kívül McLaren konténereket találhatunk Erangel, Miramar, Taego, Sanhok, Vikendi és Deston pályáin is, melyben egy előre átskinezett jármű vár majd a játékosokra. A frissítés várhatóan jövő hétvégén érkezhet meg az éles szerverekre.

Forrás: PUBG Blog

Arpi

Korábbi cikkek

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

5 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

5 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

5 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

5 óra telt el azóta...

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

5 óra telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

6 óra telt el azóta...